Július 23-án

2022.07.09. 07:00

A modern gospel legnagyobb ünnepét rendezik meg a Puskás Arénában (videó)

július 23-án egy monstrekoncert keretében, a Puskás Arénába várják a kortárs keresztény könnyűzene legnagyobb világsztárjait és a műfaj hazai képviselőit. Megjelent az Ez az a nap! Stadion 2022 hivatalos dala is, amelyet Molnár Ferenc Caramel szerzett és a stadionban fellépő énekesekkel együtt adja elő.

Forrás: Shutterstock

Az Ez az a nap! rendezvénysorozatot 2000-ben azzal a céllal hívtuk életre, hogy évről-évre legyen alkalom, ahol egy nagyszabású, felekezetközi rendezvény keretében lehetnek együtt keresztények és Istent keresők -  mondta a rendezvény közleménye szerint László Viktor, a mozgalom alapítója. 

A 2000-es években különböző szabadtéri helyeken rendezett esemény egyre több érdeklődőt vonzott, majd 2010-ben költözött a Budapest Sportarénába. "2020-ban már az akkor átadott Puskás Arénába terveztük a 20. jubileumot, a járvány azonban közbeszólt" – emlékezett az alapító. Így csupán egy online ünnepségre került sor, amelyre azonban hatalmas volt az érdeklődés, s a programba több százezren kapcsolódtak be elsősorban hazánkból és a Kárpát-medencéből, de sokan követték az élő közvetítést a világ távolabbi pontjairól is.

Most végre élőben tér vissza a kortárs keresztény zene legnagyobb ünnepe, melynek kiemelt vendége lesz a Bethel Music és a többszöri Grammy-díjas Michael W. Smith az Egyesült Államokból, valamint a Planetshakers Ausztráliából. Színpadra lép az Egyesült Királyságból Martin Smith, Tim Hughes, Graham Kendrick, Noel Richards, a London Community Gospel Choir és Noel Robinson.

A külföldi előadók mellett a hazai keresztény könnyűzene színe-java is tiszteletét teszi a nemzet új stadionjában. Ott lesz Pintér Béla, Csiszér László, Prazsák László, Caramel, Oláh Gergő, Mező Misi, Gável András és Gellért, a Dics-Suli Band, a PZM, a Keresztkérdés, Hanna, Dobner Illés, a Golgota Dicsőítés, a Crux, az Új Forrás, a Hidden Kingdom és a Hermons.

Az egyedülálló hang-, látvány-, és fénytechnikával megvalósuló koncertek mellett számos üzenet, bátorítás és tanúságtétel hangzik majd el és különböző felekezetekből érkező lelkészek és egyházi vezetők közösen imádkoznak nemzetünkért. A rendezvényre ingyenes buszok és különvonatok indulnak az egész országból. A nehéz helyzetben lévő kárpátaljaiak számára díjmentes belépést biztosítanak a szervezők. A nap végén pedig minden résztvevő egy különleges, díszkötetes Szentírást, az úgynevezett Jézus-Bibliát kap majd ajándékba.

Az elmúlt években megvásárolt jegyek ugyanazokkal a feltételekkel, ugyanazokra a helyekre érvényesek július 23-án.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!