Köszönjük!

2020.08.24. 16:01

Gálaműsort ad az Újszínház a járvány idején erőn felül dolgozóknak

Gálaműsort ad az Újszínház a koronavírus-járvány alatt a munkájukban erőn felül dolgozók előtt, az október 27-i Köszönjük! című előadáson a teátrum teljes társulata részt vesz – közölte az Újszínház hétfőn.

Dörner György, az Újszínház igazgatója beszél a Budapesti Nyári Fesztivál sajtótájékoztatóján az Operaházban 2013. május 14-én.

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A koronavírus okozta veszélyhelyzet esetén Magyarországon példaértékű volt az összefogás. Ez azt bizonyítja, hogy bármilyen területen képesek vagyunk a közös gondolkodásra, a közös munkára. Azt szeretném, ha senki nem felejtené el mindazokat, akik ebben a nehéz időszakban mindent megtettek azért, hogy az adott körülmények között mindennapjainkat segítsék. Mivel mi színészek vagyunk, művészettel tudjuk leginkább kifejezni a hálánkat

idézi a kommüniké Dörner Györgyöt, az Újszínház igazgatóját.

Mint írják, a szervezők az eseményre várnak minden pedagógust, egészségügyi, rendvédelmi, honvédelmi és kereskedelmi dolgozót.

A műsor színesnek és izgalmasnak ígérkezik, a zenei betétek mellett táncos produkciókat, valamint népszerű jeleneteket is láthat a közönség.

Az előadásra a színházban lehet fejenként legfeljebb két jegyet igényelni.

A fővédnöke Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár.

Borítókép: Dörner György, az Újszínház igazgatója

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!