Járvány

2020.05.01. 09:10

Római Magyar Akadémia: a magyar kultúra terjesztése a járvány idején különleges kihívás

Igyekeznek kihasználni az internet nyújtotta lehetőségeket.

Forrás: Shutterstock

A magyar kultúra olaszországi terjesztése különleges kihívás a koronavírus-járvány idején, a programjait március első hetében felfüggeszteni kényszerülő Római Magyar Akadémia (RMA) közösségi oldalán keresztül igyekszik elérni közönségét – mondta Kudar Gábor megbízott intézetvezető.

Az olasz főváros központjában található magyar kulturális intézet megbízott igazgatója úgy vélte, a magyar kultúra terjesztése a járvány idején különleges szereppel bír, és akár új utakat, lehetőségeket is megnyithat a két ország kulturális kapcsolatában. Mint fogalmazott,

az internet korában könnyebb a kapcsolattartás a magyar kultúra iránt érdeklődő, arra igencsak fogékony olasz publikummal, egyúttal nagyobb feladatot is jelent az akadémia részére.

„A karantén miatt a közösségi felületeken is szoros a verseny az ugyanezen csatornákon kommunikáló többi olaszországi kulturális intézménnyel. Túlkínálat van, ezért nagy kihívás a közönség figyelmének felkeltése, illetve megtartása” – hangsúlyozta.

Az RMA nyolc éve működő közösségi oldalán a fokozódó járványhelyzetben megugrott a látogatottság, épp a napokban lépte át a hétezret a követők száma.

Nemcsak olaszok és magyarok, hanem Európa és a világ legtávolabbi részeiből, például az Amerikai Egyesült Államokból is követik az intézet bejegyzéseit.

Az RMA közösségi oldalán jelenleg láthatók például a római iskola néven ismert magyar festőcsoport alkotásai. Kudar Gábor kifejtette, hogy bejegyzéseik elsősorban magyar ünnep- és emléknapokhoz, magyar származású emberek évfordulóihoz, jelentős hazai vonatkozású dátumokhoz kötődnek. A kultúra nem áll le címmel heti rendszerességgel több mint kétezer érdeklődőnek kiküldött, színes programajánlót tartalmazó hírlevelet is készítenek.

Az online kapcsolattartás részeként a látogatók virtuális tárlatvezetések révén tekinthetnek be a magyarországi múzeumok kiállítótermeibe, magyar színházi és opera-előadásokat nézhetnek, irodalmi műveket hallgathatnak.

Minden program ingyenes és regisztrációhoz sem kötött. A széles kínálat felsorakoztatásában a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Magyar Nemzeti Filmarchívum nyújt segítséget. Keresettek a karanténkoncertek, valamint a Magyarország látványosságait, városait, vagy éppen gasztronómiáját is bemutató sorozat.

„Ennek nem titkolt célja hazánk népszerűsítése, hogy amikor majd ismét megnyitják a határokat, minél több ember Magyarországot válassza úticélul”

- hangsúlyozta a megbízott intézetvezető. Ezen a héten az RMA internetes közönsége többek között Szigetvár ostromáról tanulhat, megnézheti a Valahol Európában vagy A Pendragon legenda című filmeket, illetve megismerheti a török kori magyar fürdőket.

Az akadémia saját posztjaiban a „két ország, két kultúra találkozása” is hangsúlyt kap, a napokban mutatták be például Vittorio Jano, vagyis János Viktor, az olasz Fiat és Alfa Romeo autógyárak konstruktőrének élettörténetét.

Az RMA újraindulása elsősorban az olaszországi korlátozások feloldásától függ, talán május 18-án nyithatnak újra, amikor a múzeumokat, könyvtárakat is megnyitják.

„Felkészülten várjuk a nyitás lehetőségét: a 30 éve szabadon című programsorozat keretében eredetileg március 12-től tervezett, Elfogyó idő című kiállítás anyaga rendelkezésre áll, a tárlat bemutatásra vár. A megújulást jelentő magyar rendszerváltás emléke előtt tisztelgő kiállítás méltó jelképe és kiindulópontja lenne az olaszországi magyar kulturális élet járvány utáni újjászületésének” – emelte ki Kudar Gábor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!