nagy ajándék

2019.06.09. 10:23

Esztergomban adják elő augusztusban a Csíksomlyói passiót

Egy évvel ezelőtt a csíksomlyói nyeregben, az összmagyarság zarándokhelyén mutatták be, ahol több mint 25 ezer ember láthatta.

Forrás: MTI

Fotó: Veres Nándor

Augusztus 19-én mutatja be az Esztergomi Bazilika előtti téren a Nemzeti Színház a Csíksomlyói Passió című hatalmas előadását. Egy évvel ezelőtt a csíksomlyói nyeregben, az összmagyarság zarándokhelyén mutatták be, ahol több mint 25 ezer ember láthatta, de a közszolgálati televízió is élőben közvetítette – több százezren követték a tévében is a lenyűgöző előadást.

„Nagy ajándéka az égnek, hogy eljuthattunk oda. Reméljük, itt, Esztergomban ugyanaz történik majd velünk, mint Csíksomlyón” – mondta Vidnyánszky Attila, a darab rendezője az Origónak Esztergomban, a Bazilika előtt.

Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője, a produkció társrendezője pedig azt mondta: megvalósultak az álmaik, amikor a Csíksomlyói passiót előadhatták szabadtéren – először Csíksomlyón, most pedig az Esztergomi Bazilika előtt.

Vidnyánszky Attila, a Csíksomlyói passió rendezője, a Nemzeti Színház igazgatója elmondta, hogy már augusztus elején elkezdik építeni az óriási díszletet. Három színpad lesz itt is, ahogyan Csíksomlyón is volt. A próbák az előadás előtt egy héttel kezdődnek majd.

Borítókép: Berettyán Nándor Krisztus szerepében a Csíksomlyói passió előadásán a csíksomlyói hegynyeregben 2018. augusztus 18-án.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!