Hazánk hősei a vásznon

2018.07.26. 11:18

Végre eljöhet a magyar történelmi filmek új aranykora

Történelmi filmes programot hirdet a Magyar Nemzeti Filmalap. Az állítólag több milliárdos költségvetésű Hunyadi-film már készül.

Korábban Bán János író, aki Bán Mór írói álnéven írja a nagy sikerű, Hunyadiakról szóló történelmi regénysorozatot, a Magyar Időknek nyilatkozva rámutatott a magyar filmes szakma mára égetővé vált mulasztására:

„Röstellnivaló, ami filmügyben történik, hiszen a világ minden országában készülnek jobbnál jobb történelmi filmek, ám Magyarországon ezzel még adós a filmszakma”

- mondta.

A szerző úgy véli, a magyar államnak határozott, tudatos megrendelőként kell fellépnie a kiemelt nemzeti ügynek számító történelmi filmek, televíziós sorozatok területén.

Mint arról a Magyar Idők beszámol, Havas Ágnes, a filmalap vezérigazgatója az InfoRádióban kedden elmondta, hogy a magyar nézők – akiket jellemzően a vígjátékok vonzanak – több történelmi filmet is szeretnének látni, ezért „mi arra buzdítjuk a producereket, rendezőket és forgatókönyvírókat, hogy minél több történelmi témával foglalkozzanak. Eddig is sor került néhányra, és erre büszkék is vagyunk, mert a Saul fia is történelmi témát feszeget, ahogyan az 1945 is, valamint Fekete Ibolya Az anyám és más futóbolondok című történelmi vígjátéka szintén (...)” – mondta. Noha a Havas Ágnes által felsorolt filmek általában történelmi vonatkozásúak vagy olyan miliőben játszódnak (Kincsem),

a vezérigazgató szerint a magyar nézők hőstörténeteket is látni szeretnének, ezért a filmalap úgy döntött, hogy történelmi filmes programot hirdetnek.

A pályázati kiírás nemrég készült el, amelyre leghamarabb szeptemberben lehet pályázni. Minden olyan történelmi témát várnak amelyre büszkék lehetünk, amely izgalmas és amelyben feltűnő hősi tett vagy olyan konfliktus van, amely érdekes drámát eredményez. Nemcsak a filmtervet várják, hanem

a jó elbírálásért látniuk kell benne egy izgalmas központi karaktert, egy jó cselekményvonalat, a dráma fejlődését, amelytől fordulatossá és vonzóvá válik a néző számára

- sorolta Havas Ágnes.

Eddig rengeteg történelmi film nem nyert támogatást a filmalapnál: Zrínyi Miklósról és Hunyadi Jánosról három-három filmtervet nyújtottak be az utóbbi években, de Bethlen István miniszterelnökről vagy Budapest ostromáról is pályáztak filmtervvel – ám ezeket különböző okok miatt szabotálták vagy elálltak a fejlesztésüktől.

A Magyar Időknek névtelenül nyilatkozó, a filmszakmában otthonosan mozgó forrás minderre így reflektált:

„Éveken át minden történelmi filmtervet elfűrészeltek, kettős nyomás van most a filmalapon, ugyanis a közönség egyre artikuláltabban fogalmazza meg az igényét a történelmi filmekre, és a politikai nyomás is érezhetően erősödik.

A történelmi filmet ugyanis egyre többen elvárják a magyar filmgyártástól” – mondta.

A névtelenül nyilatkozó szerint a filmes szakmában általános megrökönyödést keltett, hogy kik vesznek részt a készülő, állítólag több milliárdos költségvetésű Hunyadi-film előkészítésében, amelynek Szász János lesz a rendezője. Mint kifejtette, ilyen nagy költségvetésű történelmi filmekben nincs tapasztalata a magyar filmiparnak, mert még nem készültek ilyenek. Óriási a nyomás, mert rendkívül komoly várakozás előzi meg a filmet, a kérdés az, hogy tud-e ehhez megfelelő alkotókat találni a filmalap úgy, hogy a film mondanivalója is rendben legyen.

Borítókép: jelenet az Egri csillagok c. filmből. Forrás: mafab.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!