Szakképzés

2022.07.13. 17:13

Két átalakított emeleten várják majd a diákokat a Fellner-iskolában

A Tatabányai Szakképzési Centrum (TSZC) GINOP-pályázat segítségével egy ágazati képzőközpontot alakít ki a duális képzés feltételeinek megteremtésével. A felújítás alatt levő Fellner-iskolában hangzottak el részletek a projektről.

Raffael Veronika

Forrás: 24 Óra

Fotó: Novotni Ákos

A cél az, hogy a 270 millió forintból a centrum több kisebb vállalattal együtt tudjon egy gyakorlati képzést megvalósítani, ehhez volt szükség eszközfejlesztésre és egy bázis kialakítására, amely a Fellner Jakab Technikum és Szakképző Iskolában kap otthont, hangzott el a július 13-i szerdai sajtótájékoztatón. 

A sajtónyilvános épületbejáráson Schmidt Csaba, a TSZC kancellárja elmondta: a térség ipari parkját és folyamatos gazdasági növekedését szeretnék kielégíteni a szakképzett munkaerővel. Az eddig üres termeket a Bánki Donát – Péch Antal Technikum mechatronikát és automatizálást tanuló diákjai töltik majd meg. A kancellár hozzátette: a két intézmény közötti távolságot a képzési helyszín ablakaiból is jól látható vasúti aluljáró is megkönnyíti, a fiatalok akár sétával is könnyedén eljutnak a gyakorlati tanórákra. Ez elősegíti a két intézmény közötti kommunikációt is – fűzte hozzá.

 Sajtónyilvános bejárás Bencsik János részvételével a Tatabányai SZC Fellner Jakab Technikum és Szakképző Iskolában. Egy Európai Uniós pályázaton nyert, 270 millió Ft összegből megvalósuló beruházás részleteiről tartanak tájékoztatást.
A projekt támogatásból valósul meg
Forrás: Novotni Ákos / 24 Óra

Bencsik János országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón elmondta: a térségi szakképzés területén elindított fejlesztések jó irányba mutatnak a nehéz időszak ellenére is. A képviselő a járvány és a szomszédos országban dúló háború mellett a gazdaságra ható nehézségként az olajválságot is kiemelte.

Helyiségek az igényekhez igazítva - Zink Ferenc műszaki ellenőr elmondta: a helyszín felújítása már félig elkészült. Az épületszárny teljes felső szintjének paraméterei változtak meg. Több falat lebontottak, így egy nagyobb gyakorlóterem készülhet el, melynek közepén egy elhúzható, hangszigetelt mobil fal biztosít további eloszthatóságot. A vizesblokkokat, a folyosókat is felújítják, minden helyiség új burkolatot, festést, modern dizájnt kap. Az épületrész déli oldalára egy hővédő réteget építenek ki, illetve előkészítik az elektromos redőnyök érkezését is. Az ellenőr hozzátette: az épület nyílászáróit és fűtőtesteit már korábban felújították, így a villamoshálózatot építik most ki. Az alsó szint, ahová a CNC-gép kerül, már új burkolattal vár használatra – részletezte.

Bencsik János elmondta azt is: a gazdasági környezet átalakulására reagálva csak azok a régiók tudnak majd fennmaradni, akik a technológiai fejlesztéseket elvégzik, a versenyképességüket megtartják. Mint fogalmazott, a térség húzóágazatát a gépjármű-, és gépgyártás adja majd, mindehhez szükség van laboratóriumi képzési körülményekre és megfelelő diagnosztikai berendezésekre, amelyeken a diákok el tudják sajátítani a munkahelyeken alkalmazandó megfelelő tudást. Ebben nyújt majd segítséget a képzési helyszín.

Géber Dániel, a projekt menedzsere a beruházás menetéről beszélt, mint mondta, az eszközbeszerzés jelenleg is folyamatban van. Az ütemezés szerint a felújítás még idén lezárul, ezzel párhuzamosan zajlik majd az ágazati képzőközpont oktatóinak képzése is. A jövő év június végére tervezett befejezéskor a már elkészült helyszínen egy CNC lézervágó gép és más egyéb, a mechatronikához kapcsolódó oktatóeszközök várják a tanulókat – fejtette ki a szakember.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!