Krimi

2024.01.23. 13:30

Fiatal édesanya gyilkolt Nagydoboson: „húsz éve nem történt ilyen durva bűntény”

21 éves élettársát szúrta halálra a 30 éves nő.

MW

Fotó: Gazdag Mihaly

Évtizedek óta nem történt ilyen tragédia Nagydoboson. A helyiek döbbenten és értetlenül állnak a vasárnap éjszakai gyilkosság előtt, hiszen semmi előjele nem volt a drámának. 

A police.hu hétfői közleménye szerint a nő január 21-én este otthonukban családi veszekedés során mellkason szúrta élettársát, a férfi a helyszínen életét vesztette. A szabolcsi nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. 

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást – írja cikkében a Szon.hu.

Mi volt az indíték?

Nagydobos polgármesterét, Kovács Gábort  is sokkolta a hír, hiszen nem volt semmilyen problémájuk a családdal. Normális életet éltek, a három gyerek iskolába és óvodába járt, rendezett körülményeik voltak, nem kértek közmunkát és segélyt sem. A 21 éves áldozat egy fatelepen dolgozott.

 

2L3A7309
Fotó: Gazdag Mihály

„Hétfő reggel, amikor beértem a hivatalba, akkor még úgy tudták, hogy öngyilkosság történt, de fél óra múlva már hívtak a rendőrségtől, hogy gyilkosság miatt nyomoznak. 

A gyermekek most a nagymamánál vannak elhelyezve, az egyik alsó tagozatos iskolás, a másik kettő óvodás. Beszéltem a Családgondozó Intézet munkatársával, és nekik sem volt kapcsolatuk a családdal, azaz nem volt probléma a gyerekekkel, semmilyen jelzés nem jött sem a családtól, sem a családról. Bár én csak tizenegy éve vagyok polgármester, de tudom, hogy több mint húsz éve biztos, hogy nem történt ilyen durva bűntény. 

A legutolsó döbbenetes tragédia, amire emlékszem, az volt, amikor több mint húsz éve egy tízéves fiatal gyerek a saját kertjükben felakasztotta magát” – részletezte a polgármester, és megjegyezte: apróbb lopások, betörések fordultak elő Nagydoboson eddig, úgyhogy ez az erőszakos eset sokkol most mindenkit, és még az indítékot sem lehet tudni.

Az áldozattal együtt járt dolgozni mindennap Jónás Imre, aki elmondta, hogy pénteken még hazahozta a munkából. Jóravaló, dolgos, csendes fiatalember volt, nem tudja, mi történhetett, semmilyen előjele nem volt a tragédiának. 

A munkáját is rendesen elvégezte, mint fűrészes. Mind a kettő rendes ember, szinte mintacsaládot alkottak, ezért is érthetetlen, ami történt

– fogalmazott Jónás Imre.

2L3A7295
Fotó: Gazdag Mihály

A pár szomszédjában lakó férfi a kerítésen át mesélte el, hogy a gyanúsított a húga, de már három éve nem volt náluk, pedig csak pár méter választja el őket. Az áldozattal azonban jó volt a kapcsolata. 

Tiszta szívemből sajnálom, mert egy nagyon jóvágású fiatalember volt. Pócspetriben dolgozott a fatelepen, családcentrikusnak ismertem, a három gyerek közül kettő volt közös, nagyon okos, szép gyerekek. A legkisebbet mindig úgy hívta az apja, hogy »gyere már, te kis öreg«. Este, amikor jött a mentő szirénázva, először azt hittem, hogy a húgomhoz jönnek, mert kissé beteges. De hallottam, hogy a fiú nevét kiabálják, így akkor gondoltam, hogy vele lehet valami. Négy autóval, mikrobusszal voltak itt a rendőrök, hajnal fél négy körül mentek el

– mondta a férfi, és hozzátette: minden családban előfordul veszekedés, de az ilyen kegyetlenség felfoghatatlan.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában