Krimi

2023.12.08. 10:43

Hamis örökség ígéretével csapott be egyházi személyeket egy férfi

A férfi megélhetését abból biztosította, hogy magát valótlanul szlovák közjegyzőnek adta ki, így csalva ki pénzt áldozaitól.

MW

A vádlott valótlanul azt állította, hogy egy elhunyt a végrendeletében a vagyonát az egyházközösségre vagy annak egy képviselőjére hagyta (illusztráció)

Forrás: Shutterstock

Vádat emeltek egy a férfival szemben, aki nemlétező örökség ígéretével vert át különböző vallási felekezetekhez tartozó embereket és okozott kárt nekik – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.

Saághy Flóra közölte, a férfit üzletszerűen elkövetett csalás és közokirat-hamisítás bűntettével, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolják.

Az elkövető – akit korábban 15 egyházi személy hasonló módszerrel történt megkárosítása miatt ítéltek el – a vádirat szerint 2017-ben megélhetését abból biztosította, hogy magát valótlanul szlovák közjegyzőnek adta ki, és e-mailben egyházi személyeket keresett meg. Az üzenetekben a vádlott valótlanul azt állította, hogy egy elhunyt a végrendeletében a vagyonát az egyházközösségre vagy annak egy képviselőjére hagyta. A férfi állítását azzal próbálta alátámasztani, hogy hamis közokiratokat – magyar, szlovák állami címeres, fejléces és bélyegzős közjegyzői vagy bírósági okiratokat – küldött. 

Ezt követően olyan ürüggyel, hogy az örökség átvételéhez még különböző díjak, illetékek, fordítási, közjegyzői és egyéb költségek megfizetése szükséges, a sértettektől különböző nagyságú pénzek átutalását kérte.

A vádirat szerint a vádlott ezúttal egy német, egy belga, valamint egy ukrán plébánost igyekezett megtéveszteni, tőlük csaknem másfél millió forintot csalt ki. A harmadik sértett nem utalta át a tőle kért 200 eurót, hanem leveleit válasz nélkül hagyta.

Vádemeléskor a korábbi ügyében vele szemben kiszabott hatéves börtönbüntetését töltő vádlott bűnösségéről a Váci Járásbíróság fog dönteni.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!