A telefont sem veszi fel

2023.09.24. 06:30

Rejtélyesen, a munkahelyéről tűnt el a kétgyermekes anya

Élettársa értetlenül áll a dolog előtt: éppen arra készült, hogy eljegyezze a nőt...

MW

Illusztráció: Katinka hívását a párja is nagyon várja

Forrás: Shutterstock

Munkahelyén, szeptember 7-én látták utoljára a kétgyermekes anyukát. Azóta a szerettei sem tudják, hogy merre lehet, haza várják. Csizmadia Katinka a XI. kerületben, egy takarítócégnél dolgozott.

Hetedikén reggel elment dolgozni. A munkahelyéről negyed kilenckor kiment cigit venni, de már nem ment vissza – idézte fel Katinka élettársa, Dömösdi Imre a Ripostnak.

Két nap múlva egy férfivel ment vissza a munkahelyére, hogy kipakolják a szekrényét. A főnökasszonya szerint zavart volt, senkit nem ismert meg, senkivel nem beszélgetett

– tette hozzá a fréfi.

Az is kiderült, hogy az 51 éves nőnek két gyermeke van: a 21 éves Liliána és a 20 éves Péter, akik szintén nem sejtik, miért, hová tűnt el az édesanyjuk ilyen hirtelen.

Rejtélyes üzenetek

Katinka nem veszi fel a telefonját – még a gyerekeinek sem, folyamatosan kinyomja – írja a lap. 

Ugyanakkor időnként valaki a nevében küldd egy-egy SMS-t. A család szerint biztosan nem a nő az, elmondásuk szerint ő nem ilyen szavakat használva kommunikál. 

Szerintük Katinka valószínűleg nem önszántából van távol.

Katinkát a rendőrség is keresi
Forrás: Police.hu

Katinka és Imre öt éve vannak együtt. Imre a születésnapjára eljegyzési gyűrűt vett a párjának, de már nem tudta neki odaadni. A férfi szörnyen megviseli, hogy szerelme eltűnt, de csak egyet kér tőle:

ha másra nem is, a gyerekeire gondoljon és legalább velük beszéljen.

Az eredeti cikk ITT olvasható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában