2023.07.31. 10:03
Felháborító, mit tett a budapesti orvos a betegével
A rendelőből egyenesen a rendőrségre ment a beteg. A fővárosi nyomozók most fejezték be az eljárást a tisztességtelen orvos ellen.
Illusztráció
Forrás: Shutterstock
Egy nő 2021 nyarán lábzsibbadása miatt ment el egy fővárosi szakorvosi rendelőbe, ahol az ügyeletes orvosnak elmondta panaszait. A doktor, miután a panaszokat meghallgatta, megkérte a nőt, feküdjön fel a kezelőágyra, majd vizsgálat helyett „orvosi hivatásából eredő hatalmi helyzetével visszaélve” fogdosni kezdte. A sértett ennek ellenállt, mire az orvos jelezte, hogy a vizsgálatot befejezte, és ellátás nélkül hazaküldte – írja a police.hu.
A nő ezután panasszal élt a betegjogi képviselőnél és feljelentést tett.
A police.hu azt írta, hogy a BRFK Nyomozó Főosztályának nyomozói az eset miatt büntetőeljárást indítottak, amelynek során az orvost szexuális kényszerítés bűntett és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették.
Az is kiderült, hogy a férfinak 2020 óta nem volt érvényes praxisengedélye sem – írja az MTI.
Krimi
- Életbevágó lehet: elárulta a rendőrség, mire figyeljünk nyaraláskor
- Újabb hátborzongató részlet látott napvilágot VV Fanni megöléséről (videó)
- Ismét elhunyt egy postás: darázscsípés végzett a szanki kézbesítővel
- Gyászol a Balaton fővárosa, fiatal orvosnőt gázolt el a vonat
- Figyelmetlen teherautós gázolt halálra egy 8 éves kisfiút