Közösségépítés

2024.03.18. 09:47

Öt kategóriában hirdetik meg idén a Virágos Magyarország versenyt

Május 1-ig nevezhetnek a helyi közösségek a versenyre, amelyet a szervezőbizottság és a Magyar Turisztikai Ügynökség 31. alkalommal hirdet meg.

MW

Virágos Magyarország pályázat, Körmend

Forrás: Vas Népe

Fotó: Jámbori Tamás

Tavaly több mint 380 település csaknem 500 pályázatot nyújtott be, közöttük 80 díjat és szakmai elismerést osztott ki a zsűri.

Az ügynökség hétfői közleménye szerint 2024-ben ismét öt települési kategóriában hirdetik meg a versenyt - a kis falvaktól a nagyvárosokon át a fővárosi kerületekig -, míg a határon túli magyarlakta települések már ötödik alkalommal jelentkezhetnek zöld közterületeikkel. Mellettük az elmúlt évek hagyományait folytatva idén is gazdára találnak tematikus díjak is.

Az MTÜ ismerteti: 

a tavaly bevezetett új kategóriák nagy sikert arattak, így az igényes zöld környezetért tett erőfeszítések elismerésén túl idén is a fenntarthatóságé és a közösségeké lesz a főszerep.

 Tehát újfent győztest hirdetnek majd "Az év zöld innovációja díj" kategóriájában, amellyel a településeket fenntarthatósági törekvések bevezetésére ösztönzik a szervezők. Továbbá várják a múlt évben megújult "Virágzó közösség" díjra is a jelentkezőket, valamint jutalmazzák az év fasorát, óvodakertjét, illetve a legvirágosabb főteret is.

A jubileumi év eseményei kapcsán nagyon jó volt látni, hogy a Virágos Magyarország ügye a legtöbb helyi közösség számára éppen olyan fontos, mint a szervezők és a támogató szakmai szervezetek számára

 - fogalmazott Borbás Marcsi, a verseny fővédnöke. "Tovább erősítjük azokat a területeket, amelyeket az elmúlt években is felkarolt környezetszépítő mozgalmunk, így tovább növeljük a fenntarthatóság szerepét a versenyben" - tette hozzá.

Idén ismét komoly hangsúlyt fektet a szervezőbizottság a települések személyes bejárására, az elért eredmények helyszíni megismerésére, illetve a szakmai eszmecserére és tanácsadásra, amely a visszajelzések alapján jelentős értéket képvisel a települések környezetszépítő törekvései során.

Az évről évre közel hárommillió embert mozgósító versenyre most még nagyobb figyelem összpontosul, hiszen 2024-ben Magyarország tölti be az európai környezetszépítő verseny, az Entente Florale Europe soros elnöki szerepét. 

Két magyar település - Zalakaros és Debrecen - indul az európai megmérettetésen, ahol számos nemzetközi versenyzővel mérik össze a zöldítés terén elért eredményeiket. A nemzetközi zsűri nyár közepén érkezik Magyarországra - közölte az MTÜ.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában