Sikeres intézkedések

2023.11.10. 09:21

A kormány korábban teljesítette vállalását, már októberre egy számjegyűre csökkentette az inflációt

A gazdaságfejlesztési miniszter a KSH adatait értékelve megállapította, hogy a háború, a szankciók és a multik árspekulációja az egekbe lökte az inflációt, amely olyan mértéket ért el, amely túlmutatott a jegybank eszköztárán – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) pénteken az MTI-vel.

MW

Illusztráció

Forrás: Észak-Magyarország

Fotó: Ádám János

Hangsúlyozták, a családok, a munkahelyek és a gazdaság megvédése érdekében ezért a kormány átvette az infláció elleni küzdelem feladatát és felelősségét. Orbán Viktor miniszterelnök „világos célt tűzött ki a kormány elé: először le kell törni, majd 2023 végéig egy számjegyűre kell csökkenteni az inflációt” – áll a közleményben.

Az áremelkedés megfékezése érdekében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium számos eszközt és intézkedést kidolgozott, így a kormány többek közt bevezette a kötelező akciózást és az online árfigyelő rendszert

– hívták fel a figyelmet a közleményben.

A célzott intézkedések eredményesek voltak, a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján már októberben 9,9 százalékra csökkent az infláció mértéke, ráadásul a nyugdíjas fogyasztóiár-index még kedvezőbb, 9,1 százalékos szintre süllyedt. 

Ezzel tehát a kormány lebirkózta és egy számjegyűre csökkentette az inflációt, idő előtt teljesítve korábbi vállalását

– állapította meg Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a közlemény szerint.

NAGY Márton
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter beszél a kormány és a 4iG-csoport közötti együttműködési megállapodás aláírásán a Gazdaságfejlesztési Minisztériumban 2023. november 9-én
Fotó: Mónus Márton / Forrás: MTI

Ismertetik, hogy a KSH jelentése alapján külön eredmény, hogy 

az előző hónaphoz mérten az árak kismértékű, 0,1 százalékos csökkenése volt megfigyelhető. 0,1 százalékkal csökkent az élelmiszerek és 0,3 százalékkal a háztartási energia ára. 

Emellett a Gazdaságfejlesztési Minisztérium és a Magyar Ásványolaj Szövetség egyeztetéseinek eredményeképpen régiós szinten is versenyképesebb üzemanyagárak alakultak ki. Ezt igazolják vissza a KSH adatai, hiszen szeptemberhez képest a járműüzemanyagok ára 3,8 százalékot csökkent, hozzájárulva az infláció érdemi mérséklődéséhez.

A közleményben a tárcavezető hangsúlyozta, hogy 

a kormány infláció elleni harca végül tehát beérett: az intézkedések januárban megállították az infláció további emelkedését, ezt követően pedig egyre nagyobb ütemben, egyre dinamikusabban csökkentették az infláció mértékét. 

Ennek köszönhetően jó eséllyel már szeptembertől újra növekedésnek indulhattak a reálbérek, azaz a korábbi évekhez hasonlóan egyre többet érhet a családok fizetése. A kormány célja, hogy fenntartsa és támogassa a bérek dinamikus emelkedését, hogy a reálbérek jövőre 4-5 százalékkal nőhessenek, egyúttal a fogyasztás bővüléséhez is hozzájárulhat.

Nagy Márton: sikerült letörni az inflációt, jövőre a gazdasági növekedést kell helyreállítani

Idén sikerült letörni  az inflációt, 2024-ben a gazdasági növekedést kell helyreállítani – mondta a gazdaságfejlesztési miniszter pénteken Budapesten.

Nagy Márton a fuvarozási ágazat meghatározó szereplőivel kötött együttműködési megállapodás aláírása után a sajtó képviselőivel közölte: a kormány teljesítette a vállalását és már októberre egy számjegyűre csökkentette az inflációt, amely az év végére 6-7 százalékra csökkenhet, jövőre pedig 5-6 százalékos lehet.

A gazdasági növekedés helyreállításához fontos újra növekedési pályára állítani a reálbéreket, ami a miniszter szerint szeptembertől már bekövetkezhetett és a következő hónapokban tovább folytatódik.  

A közeljövőben a legfontosabb esemény a  munkáltatók és a munkavállalók közti megállapodás lesz a minimálbérről és a garantált bérminimumról, erre a jövő héten kerülhet sor – emelte ki a miniszter.

Nagy Márton hozzátette, hogy 

2023 az infláció letörésének, 2024 pedig a növekedés helyreállításának az éve. 

Így az infláció csökkenésével párhuzamosan – amely év végére 6-7 százalékra csökkenhet, jövőre pedig 5-6 százalékot érhet el – a kormány egyre inkább a gazdasági növekedés helyreállítását szolgáló intézkedéseket helyezi előtérbe. Az idei 0 százalékos növekedést követően a kormány jövőre újra dinamikus pályára állítja a gazdasági növekedést, így az visszatérhet a korábbi években megszokott 4 százalékos, illetve afeletti növekedési ütemhez.

Ezekre jó példa a kormány legutóbbi döntése, miszerint a kkv-k 2024-ben is rendkívül kedvező feltételek mellett, a futamidő végéig fix, 5 százalékos kamattal érhetik el a Széchenyi Kártya Program termékeit. Ezt segíti elő a bankok által alkalmazott önkéntes kamatplafon is, amely a bankszövetséggel kötött megállapodásnak köszönhetőn a korábbiaknál lényegesen kedvezőbb – jelenleg 11,5 százalékos – kamatozású hitelekkel segíti a vállalkozásokat.

Mindemellett a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram is jelentős mértékben járul hozzá a vállalkozások helyzetének javításához, az 1000 milliárd forintos keretből már több mint 850 milliárd forintot ér el a leszerződött hitelek állománya, míg a folyósítások értéke megközelíti a 650 milliárd forintot – tájékoztatott a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

Az árfigyelő és a kormányzati intézkedések együttesen segítették az egyszámjegyű infláció elérését

Az egyszámjegyű infláció októberi eléréséhez - a kormányzati intézkedések mellett - a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online árfigyelő rendszer is jelentősen hozzájárult. Az élelmiszerek éves drágulása majdnem 5 százalékponttal mérséklődött a szeptemberi adathoz képest, októberben az élelmiszerek átlagosan 0,1 százalékkal olcsóbbak lettek – kommentálta a versenyhivatal a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki jelentését, amely szerint 10 százalék alá csökkent az éves alapon mért infláció.

Illusztráció
Fotó: Móricz Sabján Simon / Forrás: Világgazdaság

Az adatok arra is rávilágítanak, hogy az élelmiszereket érintő, éves összevetésben mért infláció hónapról-hónapra csökken. A 2022. decemberi 44,8 százalékos csúcshoz képest, 2023 júniusában 29,3 százalék, júliusban 23,1 százalék, augusztusban 19,5 százalék, szeptemberben 15,2 százalék, októberben pedig már 10,4 százalék volt az élelmiszerárak emelkedésének mértéke az egy évvel korábbihoz képest. Mindez azt támasztja alá, hogy amióta a Gazdasági Versenyhivatal által működtett online árfigyelő rendszer elérhető a vásárlók számára, közel harmadára esett vissza az élelmiszerek inflációja - közölte a GVH. Megjegyezték, hogy a mezőgazdasági termékek termelőiár-indexe 2023 májusa óta egyértelműen és stabilan csökken, ami szintén hatással van az élelmiszer-inflációra.

Az árfigyelő hatékonyságát bizonyítja, hogy indulása óta a megfigyelt 62 termékkategóriából 50-ben csökkentek az átlagárak, átlagosan 5,5 százalékkal.

A GVH jelezte, hogy a www.arfigyelo.gvh.hu címen elérhető online árfigyelőt fejlesztő munkacsoport a fogyasztói visszajelzéseket is figyelembe véve folyamatosan dolgozik a rendszer továbbépítésén. Augusztus 30. óta érhető el a többfunkciós, szabadon összeállítható, megosztható bevásárlólista, amit máris sokan használnak. A legújabb fejlesztésnek köszönhetően a vásárlók már előre beállíthatják a kedvenc boltjaikat az oldalon, ráadásul ezt térképes boltszűrővel is megtehetik. Az új funkció erősíti a helyi mikropiaci versenyt, így várhatóan tovább folytatódik az élelmiszer-infláció csökkenése, ami hozzájárul az infláció letöréséhez – vélekedett a GVH.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában