Közös eredmények

2023.09.27. 11:08

Szijjártó Péter 215 millió forintos beruházást adott át a szlovákiai Gútán (videó)

A kormány folytatni kívánja a felvidéki gazdaságfejlesztési programot, az ugyanis jó Szlovákiának és jó Magyarországnak is, segíti a munkahelyteremtést, és ezáltal a helyi magyarság fogyásának megállítását – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a szlovákiai Gútán, írja az MTI.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 215 millió forintos beruházást adott át a szlovákiai Gútán 2023. szeptember 27-én

Forrás: Facebook/Szijjártó Péter oldala

A tárcavezető a Lebeco pékség fejlesztési beruházásának átadásán közölte, hogy a magyar kormány külpolitikájának szíve a nemzetpolitika, míg stratégiai középpontja Közép-Európa megerősítése, ebből a kettőből pedig rendkívül fontos feladat fakad: a jó kapcsolatok fenntartása a szomszédokkal.

Mindig legyen a lehető legjobb a kapcsolatunk a szomszédos államokkal, mert akkor biztosak lehetünk benne, hogy az ott élő magyar nemzeti közösségnek is jó lesz

– hangsúlyozta.

Szavai szerint ez Szlovákiára hatványozottan érvényes, mivel Magyarországnak ez a leghosszabb határa 654 kilométerrel, s a kétoldalú kereskedelem értéke tavaly 17 milliárd eurós rekordot döntött. „A másik ok az, hogy a felvidéki magyarság helyzetét a szívünkön viseljük, kis híján félmillió ember, az kis híján félmillió ok arra, hogy Magyarország és Szlovákia jó kapcsolataira törekedjünk” – fogalmazott.

Rámutatott, hogy a viszony különösen szoros Szlovákia délnyugati és Magyarország északnyugati része között, amit csak tovább erősített a felvidéki magyar közösség kérésére és tanácsai alapján elindított, a helyi gazdaság fejlesztését célként kitűző Baross Gábor terv.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a program keretében 3837, főleg élelmiszeripari, mezőgazdasági vállalatot támogattak 21,7 milliárd forint értékben, aminek nyomán 41,5 milliárd forintnyi beruházás valósult meg Szlovákia déli részén, több száz munkahelyet hozva létre.

„Ez a gazdaságfejlesztési program jó Szlovákiának, jó Magyarországnak, jó a felvidéki magyarságnak is, hiszen megteremti a lehetőségét, hogy a fiatalok itt helyben maradjanak, és kiszámíthatóbb jövőképük legyen, ezáltal a felvidéki magyar közösség fogyását is egy ilyen gazdaságfejlesztési programmal lehet a leghatékonyabban megállítani” – húzta alá.

„Ez nyilvánvalóan nem ment volna akkor, hogy ha ezt itt Szlovákiában nem engedik. Ezért csak tényként jegyzem meg minden, választásba történő beavatkozási kísérlet szándéka nélkül, hogy Orbán Viktor és az akkori szlovák miniszterelnök, Robert Fico egyeztek meg arról, hogy a gazdaságfejlesztési programot mi itt végrehajthatjuk” – mondta.

Közölte, hogy mindez a magyar gazdaságnak már csak azért is jó, mert a program keretében végrehajtott beruházások esetében a megvásárolt eszközök, gépek 60 százaléka hazánkból érkezett.

A miniszter a hétvégi szlovákiai választás témáját is érintette, azt kérve a felvidéki magyaroktól, hogy a lehető legnagyobb számban vegyenek részt az ország jövőjének alakításában.

Én hiszem azt, hogy egy sikeres Szlovákia Magyarország érdeke is, a felvidéki magyar közösség érdeke is, és (...) bizton állíthatom önöknek, hogy a két ország kapcsolatának fejlesztésében nagy segítséget tud jelenteni egy erős magyar képviselet Pozsonyban

– hangsúlyozta.

„A Felvidéken élő magyar nemzeti közösség összekötő kapocs Szlovákia és Magyarország között, és ha ennek a felvidéki magyar közösségnek van egy erős képviselete a szlovák politikában, az segít abban, hogy Szlovákia és Magyarország kapcsolata a jövőben még jobb legyen” – tette hozzá.

„Ezért arra kérem a felvidéki magyarság minden egyes tagját, hogy használja ki azt a lehetőséget, hogy végre van egy egységes, a szlovákiai parlamentbe bejutási eséllyel rendelkező magyar párt” – mondta.

Az átadott beruházásról közölte, hogy a Lebeco pékség fejlesztése segít a térség gazdaságának erősítésében, az elvándorlás megelőzésében és az élelmiszer-ellátás biztosításában is.

A 215 millió forintos beruházást a kormány 96 millió forinttal támogatta.

„Ezen beruházásnak is önmagán túlmutató jelentősége van, amit bizonyít a tény, hogy az alapanyagok beszállításában számos magyar tulajdonban lévő kis- és közepes vállalkozásra számítanak” – tudatta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában