Szja-mentes jövedelem

2023.08.02. 10:27

Hatalmas az érdeklődés a nyári diákmunka program iránt

Óriási az érdeklődés a nyári diákmunka program iránt, a részvevők száma meghaladta a 28 ezer 200-at a tervezett 26-27 ezerrel szemben, hangsúlyozta Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán – írja az MTI.

MW

Diákmunkán részt vevő egyetemisták Nyíregyházán, a polgármesteri hivatalban 2020. július 20-án

Forrás: MTI

Fotó: Balázs Attila

A kormány az idén 3,5 milliárd forint támogatást biztosít a nyári diákmunka programra.

Czomba Sándor elmondta, a vármegyéknél maradt tartalék forrás terhére bővítették a nyári diákmunka program lehetőségét.

Az államtitkár ismertette, a korábbi évekhez hasonlóan, az idén is a diákmunka programban résztvevők 80 százalékát az önkormányzatok foglalkoztatják, és fogadtak diákokat mezőgazdasági vállalkozások is, és mintegy 5 ezren a turisztika, vendéglátás területén helyezkedtek el.

Czomba Sándor fontosnak nevezte, hogy a nappali tagozaton tanuló 16-25 év közötti diákok munkatapasztalatot szerezzenek, és erre a diákmunka program két hónapja is alkalmas lehetősége ad.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a 25 év alatti munkavállalóknál a jövedelem szja-mentes, így van ez a diákmunkát vállalóknál is.

Az államtitkár szólt arról, hogy a magyar munkaerőpiac rendkívül feszes. Magyarországon 4 millió 766 ezren dolgoznak, ami a KSH mérése, 1990 óta a legmagasabb érték. Egyben jelezte, hogy a Magyarországra érkező beruházások újabb munkaerőigényt generálnak, ami pozitív kihívás a korábbi időszakhoz képest.

A kormány célja, hogy

2030-ra 85 százalékra növekedjen a 20-64 éves korosztályban a foglalkoztatási ráta.

Czomba Sándor elmondta, reális esélyt lát ennek elérésére, hiszen már most is 80 százalék feletti a mutató, és ezzel az értékkel az ország az Európai Unióban már most is elit mezőnyhöz tartozik.

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című szerdai adásában Czomba Sándor elmondta, hogy a kedd délelőtt megnyílt vállalkozóvá válási programra jóval a várakozásokon felüli volt az érdeklődés. A tervek szerint 1500 jelentkezésnél leállították volna az informatikai felületet, végül a regisztrációs lehetőséget kedd éjfélig meghosszabbították, így mintegy 10 ezer regisztráltból kell kiválasztani azt a mintegy ezer részt vevőt, akinek lehetőséget biztosítanak a programban.

Rendkívül alacsony a regisztrált álláskeresők száma

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) legfrissebb adatai szerint továbbra is rendkívül alacsony a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon. Az év hetedik hónapjában 227 341 fő szerepelt a nyilvántartásban, azaz 2010 elejéhez képest már több mint 430 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma – hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár kiemelte, hogy

ez az elmúlt három évtized második legjobb adata, ráadásul tavaly júliushoz képest újabb 3 ezer fővel csökkent a regiszterben lévők száma, ami óriási eredmény a jelenlegi nehéz, szankciók sújtotta gazdasági helyzetben.

A kormány 2010 óta a teljes foglalkoztatás elérésén és a munkaalapú gazdaság kiépítésén dolgozik. Magyarországon 2010-hez képest 1 millióval dolgoznak többen, a foglalkoztatottak száma pedig egyre inkább megközelíti a 4,8 milliót.

Czomba Sándor hozzátette, hogy a kormány a munkahelymegtartó programok mellett az új munkahelyek létrehozását is segíti és fontosnak tartja, hogy megtalálja és támogassa azokat a kkv-kat, amelyek képesek a nagy multinacionális cégek beszállítójává válni.

Ezt szolgálja az augusztus elsején elindult, vállalkozóvá válást elősegítő Vállalkozó Start II program, amelynek köszönhetően több mint ezer új vállalkozás jöhet létre.

A kkv-k a foglalkoztatottak kétharmadának adnak munkát, így a program érdemben hozzájárul a munkahelyek védelméhez, a foglalkoztatás bővítéséhez.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában