Hazai és zöld

2023.02.09. 17:32

Növekvő energiafüggetlenség: megalakult a Magyar Geotermikus Klaszter

Átfogó szakmai és társadalmi konszenzus mutatkozik abban, hogy a geotermikus energia minél szélesebb körű hasznosítása elengedhetetlen hazánk energiaszuverenitásának megerősítéséhez – jelentette ki Biró Marcell, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) elnöke csütörtökön, a mintegy húsz szakmai szervezetet tömörítő Magyar Geotermikus Klaszter alakuló ülésén.

Geotermikus energiaellátó-központ a Győr-Moson-Sopron megyei Bőnyben

Forrás: MTI

Fotó: Krizsán Csaba

Az elnök köszöntőjében kiemelte, hogy a háború és szankciók alapjaiban változtatták meg a gondolkodásunkat az energiapolitikáról. Rámutatott arra is, hogy minden veszély egyben lehetőséget is jelent. Mint mondta, Magyarország az elmúlt 12 évben tett a legtöbbet az energiaellátás diverzifikálásáért a kontinensen, úgy, mint interkonnektorok kiépítése, határon átnyúló gázvezetékek építése, paksi atomerőmű bővítése. Emellett 

felértékelődik a saját magunk által megtermelhető energia, mint például a geotermikus energia

 – tette hozzá.  Kijelentette: nincs egy kizárólagos megoldás, több kisebb, vagy nagyobb energiaforrás együttesen biztosíthatja hazánk energiaszuverenitását.

Magyarország közmondásosan jó geotermikus adottságokkal rendelkezik, és bár az elmúlt 12 évben a geotermikus beruházások száma négy és félszeres volt az azt megelőző időszakénak, Magyarország vonakodott eddig kihasználni ezeket az adottságokat. Ennek oka az, hogy a geotermikus beruházások komoly költésigénnyel járnak, nem elhanyagolható pénzügyi kockázatot hordozhatnak, továbbá és a hőpiac és a hőtermelés nagyon szoros együttműködést igénylik. Szólt arról is, hogy széles körű szakmai és társadalmi konszenzus mutatkozik abban, hogy a geotermikus energia minél szélesebb körű hasznosítása elengedhetetlen hazánk energiaszuverenitásának megerősítéséhez.

Az SZTFH elnöke öt pontban foglalta össze a szükséges lépéseket: 

  1. támogató állami szabályozásra van szükség, amely egyablakos rendszerben egyszerűbb és felesleges bürokráciától mentes jogi kereteket és eljárásrendet biztosít. 
  2. Kiszámítható beruházói környezetet kell kialakítani, amely a megtérülési költségeket tervezhetővé és kiszámíthatóvá teszi a beruházók számára. 
  3. Felelős állami adatvagyon-gazdálkodást kell folytatni, mert csak így biztosítható a befektetők számára minden nélkülözhetetlen információ. 
  4. Maximalizálni kell a kitermelt energia hatékony felhasználását és ösztönözni kell a kaszkádrendszer kialakítását, amely lehetővé teszi az eltérő igényű létesítmények csatlakozását, így minél több kitermelt energiát felhasználva. 
  5. Tovább ösztönözni kell a partnerséget, hiszen a különböző állami, önkormányzati és magántulajdonú létesítmények egy hálózatba kapcsolására van szükség, amelyhez az érintett felek nyitottsága elengedhetetlen.

Az elnök kiemelte, hogy a Klaszter életre hívásához a szakma legszélesebb spektrumából hívtak szakértőket. Mint mondta, 

a geotermia hazai fejlesztési lehetőségeinek felmérése kulcsfontosságú abból a szempontból, hogy szimplán geopolitikai érdekből ne más európai, vagy globális szereplők döntsenek a hazai energiaszuverenitás ügyében. 

A elnök felidézte, a kialakult energiaválság enyhítése érdekében, 2022 őszén a jogalkotó a geotermikus energia kinyerésének és energetikai hasznosításának az engedélyezési és felügyeleti hatásköreit teljes egészében a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságára bízta.

Kiemelte, a geotermia hazai elterjedéséhez szükséges, hogy a szabályozást érintő részletkérdésekben tudásmegosztás alakuljon ki, ezért az SZTFH kezdeményezte a Magyar Geotermia Klaszter létrehozását.

 "Azzal céllal alapítjuk meg a Magyar Geotermikus Klasztert hogy az energiaszuverenitás érdekében Magyarország minden lehetséges eszközzel fokozni tudja a Kárpát-medence kivételes geotermikus potenciáljának kiaknázását" – fogalmazott a Hatóság elnöke.  Az elnök külön hangsúlyozta, hogy a résztvevők széles köre hivatott reprezentálni a szakmai, tudományos, befektetői és kivitelezői oldal minden hazai érintettjét, így az ő feladatuk a párbeszéd alapjainak megteremtése a hazai gazdasági szereplők körében is.

Biró Marcell szólt arról is, hogy a geotermiával kapcsolatban a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága nyolc állomásos országos rendezvénysorozatot indított, mely során a Hatóság szakértői bemutatják a geotermikus energia minél szélesebb körű alkalmazásának előnyeit és az új szabályozási keretrendszert.

Kiemelte azt is, hogy a geotermikus energiapotenciál bemutatása során a helyi vállalkozások és ipari szereplők figyelmét fel lehet hívni arra, hogy az ország határain belül elérhető energiaforrásnál nincs értékesebb, az önfenntartó Magyarország az ellátásbiztonság és a nemzeti szuverenitás kulcsa.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában