Használt gépek

2022.07.13. 17:55

A tatabányai „használt gépes" vállalkozó, Telkes András jelmondata: Megoldjuk!

A használt gépek, berendezések „felfedezője", majd vásárlója, felújítója, aztán értékesítője a tatabányai Telkesgép Kft. A rutinos tulajdonos, ügyvezető igazgató, Telkes András számos érdekességről mesélt.

Mórocz Károly

Telkes András

Forrás: beküldött

Még a legnagyobb cégek is vásárolnak használt gépeket világszerte. Így volt ez 2020 előtt is, a járvány hullámai és a háború idején pedig különböző okokból jelentősen megnőtt az érdeklődés Nyugat-Európa több országából, továbbá Indiába és Dél-Koreába is értékesítettek. A Műszaki Magazin elemzésében olvasható, hogy a nemzetközi ellátási láncok túlterheltek. Az alkatrészek egy része hiányzik, ugyanakkor gyakran csillagászati árakért lehet hozzájutni. A következtetés: a gyártók számára (is) kiutat jelenthet egy-egy használt gép beszerzése.

– A járvány első hulláma idején, 2020 tavaszán bizony mi is megszeppentünk – emlékezik Telkes András. –  A bizonytalanság nem tartott sokáig, éppen ebben az időszakban értékesítettünk berendezést az USA-ba. A nyár elejétől már szinte ugyanúgy vásároltunk, szereltünk, szállítottunk és eladtunk, ahogyan régebben. Több nemzetközi honlapon ajánljuk gépeinket.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy a régi partnerek, ismerősök közül sokan „csak úgy” felhívják telefonon az ügyvezető igazgatót: Szerintem ez érdekel téged! Általában rögtön elkezdődnek a tárgyalások. 

–  Lényegében minden feladat soron kívüli –  teszi hozzá mosolyogva Telkes András. –  Az év elején például egy multinacionális cég, amellyel már évek óta együtt dolgozunk, megkeresett bennünket, hogy tizenegy darab megmunkáló központja – amelyek darabja tizenegy tonna – feleslegessé vált, eladó. És a leszerelésük, elszállításuk nagyon sürgős. Másnap felkerestük őket. Megállapodtunk. Öt hetet kaptunk a leszerelésre, ezt el is kezdtük. Hat darab leszerelése után megkerestek bennünket, hogy a leszerelést ne folytassuk. Két darab berendezésre még szükségük van 2023 februárig. Három darabot még használni kívánnak idén július végéig. Ezeken a berendezéseken egyébként nagy értékű erőművekbe beépítésre kerülő alkatrészeket gyártanak.

Nem létezik lehetetlen időpont - A Telkesgép specialitása, hogy ha nagyon sürgősen kérnek tőlük valamit, például egy húsztonnás gép szétszerelését és elszállítását, ez a válasz: Megoldjuk! – A hozzáértő kollégáim száma tizenöt-húsz között változik – mondja Telkes András. Hozzáteszi, különleges helyzetekben még legalább ennyi a "bevethető." – Éjjel-nappal bármikor érkezhetnek az olyan ajánlatok, amelyekre nem tudok nemet mondani. Sok esetben az eladónak sürgős a feleslegessé vált berendezés eltávolítása, mert a helyére kerül másik, esetleg új. Sok saját eszközünk van, targoncák egytől tizenkét tonnásig, van 13 méteres teleszkópos targonca is. Ha sürgős a leszerelés, abbahagyjuk az itthoni javításokat, és minden kapacitásunkat átirányítjuk. Fegyelmezett és szorgalmas a csapat, minden információra azonnal reagálunk. A gyorsaságunknak és a megbízhatóságunknak szerencsére gyorsan terjed a híre, már évtizedek óta.

Egy baráti telefonhívás után kerültek a bánhidai telephelyre repülőgépek javításánál használatos kiegészítő berendezések. Nemsokára jelentkezett vevő, akinek az is megérte, hogy innen szállítsák Dél-Koreába.

A raktárcsarnokban egy hatalmas, 26 tonnás élhajlító gépről magyaráz a házigazda. Jómagam azt mutatom neki, hogy a festésével nincs minden rendben. Bólint, és elmagyarázza, hogy a használt gépkereskedés során általánosságban nem elvárás, hogy a berendezések újra legyenek festve. Az azonban igen, hogy alaposan meg legyenek tisztítva. Az újonnan történő festés bizalmatlanságot generálhat a gép állapotára vonatkozólag.

Ez a nagyobb berendezés Indiába kerül. Egy hasonló kisebbet nemrég küldték el Hollandiába, egy elektromos berendezést pedig Spanyolországba. Több kisebbet is értékesítettek, mivel sok „kicsi” sokra megy. Az udvaron sétálunk, amikor mondja, hogy legyen idézőjel a kicsihez, hiszen azért milliósak a számlák. Több tucatnyi gépet látunk, rendezett sorban, fedett helyen és szabadban tárolva, különböző iparágakból. A rendbe tételük folyamatos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!