elemzés

2021.11.01. 22:45

Főként az agglomeráció ingatlanpiacának erősödése várható a zöldhiteltől

A programra a jegybank 200 milliárd forintos keretet bocsát rendelkezésre.

Elsősorban az agglomeráció ingatlanpiacának további erősödését várják az új terméktől, a zöldhiteltől a Duna House szakértői, akik úgy vélik, az előző évhez képest 30 százalékot is meghaladón nőhet az agglomerációban a lakáshitelpiac.

A közlemény emlékeztet, hogy a programra a jegybank 200 milliárd forintos keretet bocsát rendelkezésre, amely a bevezetés óta benyújtott első igénylések és a szakemberek becslése alapján 8-10 hónapra elegendő.

A pár hete indított zöldhitel iránt meglehetősen nagy az érdeklődés a társaság tapasztalati szerint, amit jórészt annak is tulajdonítanak, hogy például összevonható több támogatási lehetőséggel, egyebek mellett a csokkal, és így a családosok kamatmentességet is szerezhetnek: a Duna House Pénzügyek szakértőinek modellszámításai alapján például, ha a kiszemelt lakás zöldkompatibilis – legalább BB energetikai besorolású és négyzetmértenként legfeljebb 90 kWh az éves energiafogyasztása -, akkor a megvásárlásához szükséges hitelt jobb kamatfeltételekkel igényelheti az ügyfél.

Így a kétgyermekes családok – ugyanabból az önerőből és havi törlesztőből – 13 millió forinttal drágább lakást is vásárolhatnak, ha az újépítésű és megfelel a zöldfeltételeknek. Három- vagy többgyermekes családok esetén ez a különbözet pedig már 21 millió forint is lehet, kamatkockázat nélkül – írták.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!