gazdaságfehérítés

2021.03.24. 10:29

Április elsején új időszámítás kezdődik a NAV-nál

A hivatal minden számla adatát megkapja azonnal, elektronikus úton, így évente félmilliárd számla információi futnak majd be a szervezethez.

Az idei április elseje a hazai adóügyek szempontjából hosszú ideig nevezetes dátum lesz – az adóügyi államtitkár szerint egyenesen mérföldkőről beszélhetünk. „Április elsejétől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) minden számla adatait megkapja az online számlarendszeren keresztül. Ezentúl már nemcsak a cégek közötti számlák információi érkeznek meg a hatósághoz, hanem azoknak a számláknak az adatai is, amelyeket a lakosság, vagyis a különféle magánszemélyek vásárlásairól, ügyleteiről állítanak ki a vállalkozások” – mondta a Magyar Nemzetnek nyilatkozva Izer Norbert.

A módosítás révén az adóhivatalhoz adatok százmilliói érkeznek ezentúl. Egy-egy évben akár félmilliárd számla adatai is befuthatnak.

Arról, hogy mihez is kezd a hatóság az irdatlan mennyiségű információ­val, az államtitkár két feladatot említett meg. Először is arról beszélt, hogy amíg 2010 előtt 25 százalék körül mozgott a hazai feketegazdaság mértéke, addig – az Európai Bizottság legutóbbi becslése szerint – immár hét százaléknál is alacsonyabb ennek nagysága. Az eddigi eredményeket nem szabad veszni hagyni. Már csak azért sem, mert

az úgynevezett fehérítésből már eddig is több száz milliárdos pluszbevétele származott a közkasszának, ami nemegyszer fedezetet nyújtott az elmúlt idők adócsökkentéseihez – magyarázta Izer Norbert.

A másik fontos feladat a vállalkozások adóügyintézésének megkönnyítése. „Idén nyáron első alkalommal az adóhivatal áfabevallási ajánlatot készít a vállalkozások számára, vagyis komoly segítséget nyújt az egyik legbonyolultabb teendő elvégzéséhez. Mégpedig az ­Európai Unióban az elsők között” – mondta az államtitkár. Az ­e-áfa rendszere – folytatta – megannyi olyan állami szolgáltatás előtt nyit kaput, amelyek később jelentős könnyebbséget nyújthatnak a hazai vállalkozásoknak. Ilyen pél­dául az áfaegyenleg akár naponkénti lekérdezése vagy az, hogy bizonyos összeghatárnál vagy adott számlakiállítókra automatikus értesítést kérhetnek a vállalkozások az adóhivataltól. – Így például a cég beállíthatja, hogy jelezze a rendszer, ha a fizetendő áfa elér egy meghatározott összeghatárt – jegyezte meg az államtitkár.

Röviden szólva: adóügyek napra, percre pontosan.

Az e-számlarendszer soron következő lépésének gyakorlati teendőire visszatérve Izer Norbert arról beszélt, hogy március 31-ig még szankciómentesen használható az online számlarendszerben a régi, úgynevezett 2.0-s verziójú XSD-séma, de április elsejétől már csak a fejlettebb 3.0-s verzió­val készült adatszolgáltatást fogadja be a NAV rendszere. Az átállás jelenleg csupán nagyjából húszezer vállalkozásnak ad feladatot, de nekik mindenképpen lépniük kell. „Az érintett cégek a napokban elektronikus tájékoztatást kaptak az adóhivataltól, ebben az is szerepel majd, hogy április elsejével lejár a szankciómentes időszak, vagyis mindenképpen át kell állniuk az új sémára. Ezt egyébként a NAV ingyenesen elérhető programjával tehetik meg a legkönnyebben” – fogalmazott az államtitkár. Végezetül úgy fogalmazott: új időszámítás kezdődik, olyan, amelyben az adójukat rendesen fizető vállalkozások a saját szolgálatukba állíthatják az adóhivatalt.

Lényeges kérdés, hogy ha áprilistól a NAV rálát minden lakosságnak kiállított számlára, az egyúttal azt jelenti-e, hogy mindent megtud-e majd nemcsak a cégekről, de a magánszemélyekről is.

Nyitott könyv lesz-e az életünk?

Szó sincs erről – válaszolt Izer Norbert. Az államtitkár közölte: a verziócsere, vagyis az áprilisi átállás adatvédelmi szempontból is lényeges, hiszen a 3.0-s séma garantálja, hogy a lakossági adatok anonimak maradjanak. A magánszemélyeknek történő értékesítés információi ugyan nélkülözhetetlenek a vállalkozások tevékenységének elemzéséhez, de a magánszemély vevő személyes adataira nincs szükség. Azokat az adóhivatal nem is látja majd – nyomatékosította Izer Norbert.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!