2021.02.05. 16:28
Századvég: a mostani válságot kisebb áldozatokkal vészelheti át az ország, mint a 2008-ast
A gyors kilábalás elengedhetetlen ahhoz, hogy az elmúlt évek eredményei ne vesszenek el tartósan.
Magyarország krízisálló képessége ma sokkal kedvezőbb, mint a 2008-as válság idején volt, így lehetőség van rá, hogy az ország a korábbinál alacsonyabb gazdasági áldozatokkal vészelje át a recessziót – állapítja meg a Századvég Gazdaságkutató legújabb tanulmányában, amelynek főbb megállapításairól közleményben tájékoztatta az MTI-t pénteken.
Kiemelték: a válság a konjunktúraciklus tetején érte Magyarországot, jelentős beruházások zajlottak az országban, a foglalkoztatás korábban nem látott szintre emelkedett, és az államadósság összetételének változása is erősítette az ország válságállóságát. A tanulmány szerint ugyanakkor a gazdaság nyitottsága, egyes szektorok magas súlya vagy a monetáris politika mozgásterének leszűkülése óvatosságra int a várható kilábalási pályát illetően.
Jelenleg még nem láthatók a válság hosszú távú hatásai, hiszen a vírus elleni küzdelem még zajlik, nem áll rendelkezésre tényadat arra vonatkozóan, hogy mekkora lesz végül a teljes visszaesés sem a gazdaság, sem a munkaerőpiac szintjén – ismertették a tanulmányban. Az már látható, hogy a gazdaság fokozatosan újraindul, a válság eddigi szakaszát pedig döntő többségben hazai, illetve piaci források felhasználásával sikerült kivédeni, nem kellett az IMF-hez fordulni hitelért – mutattak rá.
A gyors kilábalás elengedhetetlen ahhoz, hogy az elmúlt évek eredményei (bérek és foglalkoztatás emelkedése, szegénység mérséklődése, államadósság csökkenése) ne vesszenek el tartósan, és Magyarország folytathassa felzárkózását az Európai Unió fejlettebb országaihoz – összegezték az írásban.
A tanulmány a Századvég Kiadó gondozásában februárban megjelenő Magyarország 2021 – Társadalom, gazdaság és politika napjainkban című tanulmánykötet részeként készült, teljes terjedelmében elérhető a Századvég weboldalán.
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg