közgyűlés

2019.10.04. 14:42

Nagy István: meg kell őrizni a magyar baromfiágazat versenyképességét

A magyar védekezési stratégiát a 2017-ben véget ért madárinfluenza-járvány tapasztalatai határozzák meg.

Magyarországon a baromfiipar jelentősége kiemelkedő, ezért meg kell őrizni az ágazat versenyképességét – jelentette ki az agrárminiszter az Európai Baromfi Vágóhidak és Kereskedők Szövetségének Budapesten tartott éves közgyűlésén a tárca pénteki közleménye szerint.

Nagy István szerint a baromfiipar jövőjét a népességnövekedés miatt bővülő kereslet, a fogyasztók minőségi elvárásai, valamint az egyre magasabb környezetvédelmi és állatjóléti szempontok határozzák meg. A kormány azt szeretné, hogy csak az előírásokat ismerő és betartó, biztonságos és megfelelő minőségű élelmiszert előállító vállalkozások működjenek – mondta.

Úgy vélte, a magyar védekezési stratégiát a 2017-ben véget ért madárinfluenza-járvány tapasztalatai határozzák meg, eredményességét pedig az is igazolja, hogy 2018 óta sem a belföldi baromfiállományokban, sem a vadon élő madarakban nem mutatták ki a vírust.

A miniszter kifejtette, hogy az Európai Unió tavalyi rekordmennyiségű, 15,2 millió tonnás baromfihús-termelésének 3,5 százaléka Magyarországról származott. Véleménye szerint a bővülő kínálat és a kedvező ár növelte az európai keresletet, a termelés ennek köszönhetően nőtt 25 százalékkal 2010 óta.

A miniszter arra kérte az uniós vezetőket, hogy támogassák a baromfiágazat jelentős foglalkoztatóit, és sürgette az európai fogyasztók érdekeinek védelmét az élelmiszerbiztonság, az állatjóléti elvárások, és az antibiotikumok ellenőrzött felhasználása terén – olvasható a közleményben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!