bizonytalanság

2019.05.20. 18:45

A magyarok inkább a lakásukat biztosítják önmaguk helyett

Bár a magyarok a váratlan balesetektől és betegségektől félnek a leginkább, mégis jellemzően a lakásukra vagy autójukra kötnek biztosítást – derül ki a Generali reprezentatív felméréséből.

Az összefoglaló szerint biztosítással jellemzően az 50 év feletti, felsőfokú végzettséggel és minimum 170 000 forintos havi nettó jövedelemmel bíró magyarok rendelkeznek. A 2016-ban készített hasonló Generali kutatás eredményeivel összevetve a biztosítási szerződést kötő ügyfelek köre az idősebb korosztály felé tolódott, hiszen 3 évvel ezelőtt még a negyvenesek jártak ebben élen.

A felmérés alapján a 18-29 év közöttieknek csupán 20 százaléka rendelkezik valamilyen biztosítással.

A kutatás eredményei szerint 2019-ben a három legerősebb félelem a lakosság körében a családban bekövetkezett haláleset miatti anyagi bizonytalanság (33 százalék), baleset vagy betegség miatti munkakiesésből adódó anyagi bizonytalanság (32 százalék), valamint a lakáskár (32 százalék). Így különösen figyelemreméltó a tény, hogy

a magyarok ennek ellenére lakás-, és gépjármű-biztosítás mellett nem kötnek személybiztosítást

- áll az összefoglalóban.

A felmérés arra is rávilágított, hogy a megkérdezettek csupán egyharmada tervez valamilyen biztosítást kötni, és a prioritások között továbbra is a lakás- és gépjármű-biztosítás szerepel, akárcsak 2016-ban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!