2019.03.21. 11:52
Iposz: vonzóbbá teheti a szakképzést az új oktatási stratégia
A Szakképzés 4.0 stratégia szerint a szakgimnáziumokat ötéves technikumok váltják fel, a képzés alatt minden diáknak jár ösztöndíj és a tanult szakmájukat vállalatoknál gyakorolva munkajövedelmet is kapnának majd – mondta az Ipartestületek Országos Szövetségének (Iposz) elnöke.

Forrás: MTVA/Bizományosi
Fotó: Oláh Tibor
Németh László az M1 csatornán beszélt arról, hogy vonzóbbá teheti a szakképzést a fiatalok számára az új, osztrák mintára kialakított oktatási stratégia.
Magyarország feléli munkaerő-tartalékait, így az új szakképzési stratégia a gazdasági igényeket veszi alapul
- hangsúlyozta.
Elmondta: közel másfél éves egyeztetések és a munkáltatói igények felmérése után körvonalazódott a várhatóan 2020-ban bevezetendő új stratégia, amelynek célja, hogy
megfelelő képzés nélkül ne kerüljenek ki fiatalok az szakiskolákból.
Az új ösztöndíjrendszer által motiválni szeretnék a diákokat, a tervek szerint a támogatás egy része teljesítménytől függően jár majd a diákoknak – fűzte hozzá.
A stratégia részeként orientációs évet vezetnek be majd, így
a bizonytalan diákoknak egy évük lesz eldönteni, hogy milyen szakmunkásképzést válasszanak
- jegyezte meg Németh László.
Borítókép: illusztráció
Tanulók mérési gyakorlat közben