támogatás

2019.02.22. 13:26

Nagy István: a vidék jövője a fiatal gazdák kezében van

Ők adják a megújuló agrárium egyik zálogát – jelentette ki az agrárminiszter a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének (Agrya) konferenciáján.

A miniszter szerint az agráriumban a generációváltás nemzeti ügy, a döntéshozók feladata, hogy biztosítsák a stabil alapot jelentő feltételeket, az eredményes és hosszú távon fenntartható gazdálkodás lehetőségeit.

Nagy István elmondta, a szaktárca dolgozik azon, hogy a következő időszakban 100 ezer hektárral növekedjen az öntözött területek nagysága Magyarországon, tavasszal útjára indítják a nemzeti öntözési központot, amelynek feladata lesz a termelők segítése a gazdasági és környezeti szempontból is fenntartható öntözéses gazdálkodás megvalósításában.

Az agrárminiszter szólt arról is, hogy

az osztatlan földtulajdon rendezetlensége gúzsba köti a mezőgazdaság versenyképességét, példaként említette, hogy Magyarországon előfordul olyan helyzet is, hogy egy hektár területnek mintegy 300 tulajdonosa van.

A helyzet rendezését célzó törvénycsomagot elkészítették, amely a tervek szerint még az idén hatályba léphet – tette hozzá.

Vonzóvá tennék a vidéki életet

Kitért az agráriumban a kapacitásbővítést, hatékonyságnövelést szolgáló jelentős forrásokra, és szavai szerint azon dolgoznak, hogy a 2020 utáni európai uniós fejlesztési ciklusban is a támogatás összege legalább megközelítse a mostanit.

Jelentős összegekkel támogatják a fiatalokat abban, hogy a vidéki életet válasszák,

2019 az építkezés éve lesz az agráriumban, amikor a támogatások eredményei megmutatkoznak a földeken és gazdaságokban – mondta. A generációváltás elősegítésére pedig ismertetése szerint több érdekképviselet bevonásával, köztük az Agrya szervezettel és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK) szakpolitikai programot dolgoznak ki.

A miniszter felhívta a fiatal gazdák figyelmét arra, hogy a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) támogatásban egyebek mellett szerepel a porta, a melléképületek fejlesztése is.

260 milliárdos pályázati támogatás a fiatal gazdáknak

Kis Miklós, az Agrárminisztérium (AM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára a konferencián elmondta, hogy a vidékfejlesztési programban továbbra is nyitva van 18 pályázati felhívás, mintegy 260 milliárd forint kerettel. A fiatal gazda tematikus alprogram keretében segítik a fiatal mezőgazdasági termelőket, beruházási jellegű fejlesztéseknél pedig a 40-50 százalékos alaptámogatás mellett plusz 10 százalékpontos többlettámogatásban részesülnek a fiatal gazdálkodók. Ennek keretében 2018 decemberéig több mint 39 milliárd forint támogatást ítéltek meg, mintegy 1040 fiatal gazda számára – ismertette.

Kis Miklós elmondta, hogy 2020 után is lesz uniós támogatás a fiatal gazdák számára, a jövőbeni feltételeket a partnerek bevonásával szeretnék kialakítani.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!