Kedvezményes hitelkonstrukciók

2018.11.19. 11:24

Nagy érdeklődést válthat ki a bővített csok

A 2017-2018-ban megkezdett építkezésekből származó ingatlanokat várhatóan 2019-ben adják át, s ezzel nő az új lakások piaca.

A BankRáció.hu hitelszakértője szerint nagy érdeklődést válthat ki a december elsejétől igényelhető bővített családi otthonteremtési kedvezmény (csok).

Trencsán Erika az M1 aktuális csatornán hétfőn ezt azzal indokolta, hogy a 2017-2018-ban megkezdett építkezésekből származó ingatlanokat várhatóan 2019-ben adják át, ezzel nő az új lakások piaca, így a vásárlásnál igénybe vehető kedvezményes hitelkonstrukciók kihasználása is.

Emlékeztetett:

a bővített csok által már a két gyermekes családok számára is elérhető lesz a 10 millió forintos, új lakás vásárlására fordítható kedvezményes kamatozású lakáshitel, a három gyermekesek esetén pedig az eddigi maximálisan 10 millió forintban meghatározott kedvezményes hitel összegét 15 millióra emelték.

Kiemelte: azok a családok, amelyek már a bővített csok előtt hiteligénylésbe kezdtek, de még nem írtak alá kölcsönszerződést várhatóan módosíthatják azt.

Akik építési hitelhez akarták igénybe venni a csokot, azoknak valószínűleg módosított költségvetést kell elkészíteniük a bővített kedvezmény igényléséhez.

Ha pedig vásárlási hitelről volt szó, akkor adásvételi szerződés változtatásra lesz szükség – fűzte hozzá Trencsán Erika.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!