van mit tanulni

2018.11.28. 16:36

Kevés magyar vásárol tudatosan

Mindössze 17 százalék azoknak a valóban tudatos vásárlóknak az aránya, akik képesek a jó ár-érték arány fölé helyezni olyan termékjellemzőket, mint például a prémium minőség, a magyar eredet, a GMO- és e-szám-mentesség, vagy akár a fair trade előállítás és csomagolásmentesség.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Mohai Balázs

A felsorolt termékjellemzők közül a lakosság további 25 százaléka szintén fontosnak tart legalább egyet, de vásárlói döntéseikben már az ár-érték arány is előkelő helyen szerepel – olvasható az OTP Bank agrár szakterülete megbízásából készített reprezentatív kutatásból.

A felmérésből az is kiderült, hogy a vásárlók 58 százaléka nem nevezhető tudatosnak, mivel nem foglalkoznak a termék előállítási módjával, származási helyével vagy beltartalmával. Minden harmadik magyar vásárló, az ár-érték arányt sem nézi, legalábbis saját bevallása szerint.

Ezzel szemben a magyar vásárlók 62 százaléka tartja magát tudatosnak, azonban a tudatosság mindenkinél mást jelent. Míg a megkérdezettek 19 százaléka válaszolta azt, hogy a mennyiség kontrollálását, vagyis a pazarlásmentes vásárlást, addig 12 százalékuk a minőséget, 10 százalékuk pedig a túlköltekezés visszafogását, illetve valamilyen ár-érték szempontot említett. Mindössze 7 százalék szerint fontos, hogy a termék környezetbarát legyen, 3 százalékuk figyel a származási helyre.

A kutatásban résztvevők fele hallott már a fairtrade-ről, azaz a méltányos kereskedelemről, de harmaduk állítja, hogy tudja is, mit jelent.

A felmérés szerint azok a vásárlók, akiknél a tudatos vásárlás az ár-érték arányt is megelőzi, jellemzően budapestiek, magasabb végzettségűek és jövedelműek. Az árérzékenység inkább az alacsonyabb végzettségűek és jövedelműek, illetve az inaktívak csoportjára jellemző.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!