tudatos vásárlás

2018.08.02. 16:32

Ha hibás a neten rendelt áru, a bolt köteles kicserélni

Jó, ha tudjuk, online vásárlóként milyen jogok illetnek meg minket.

Óriási bosszúság, ha az interneten rendelt terméket hibásan kapjuk kézhez, pláne akkor, ha nagyobb értékű tárgyról, például okostelefonról, tévéről vagy egyéb hasonló elektronikai cikkről van szó. A Budapesti Békéltető Testület elé egyre több olyan vitás ügy kerül, amelyben a vásárlók már eleve sérült állapotban kapják meg a megrendelt termékeket, mégis a csereigényüket elutasították. Jó, ha tudják, ilyenkor mit tehetnek – olvasható a Profit7 cikkében.

A portál a testület közlése alapján azt írja, egyre gyarapszik azoknak az ügyeknek a száma a Budapesti Békéltető Testület (BBT) előtt, amelyekben a bosszúságot az okozza a megrendelőnek, hogy garanciális igényüket elutasítják, pedig eleve sérülten érkezett meg hozzájuk a termék. Különösen a tartós fogyasztási cikkek, így például a nagyobb értékű elektronikai termékek, az okostelefonok, televíziók, laptopok esetében igaz ez. Pedig ilyenkor rendszerint több tízezer, adott esetben több százezer forintos ügyértékről beszélhetünk, azaz az érdeksérelem jelentős – közölte a BBT.

Elmondták,

sokszor az okozza a problémát, hogy a vásárló minden gyanakvás, és a termék állapotának ellenőrzése nélkül aláírja az átvételi elismervényt.

Ezen általában az is szerepel, hogy azt sérülésmentesen vették át, és csak később, a kibontáskor derül ki számukra, hogy valójában a termék sérült, karcolt, törött vagy egyéb hasonló probléma van vele. A vállalkozások pedig később épp azért utasítják el a garanciális igényt, mert a megrendelő aláírása feketén-fehéren ott szerepel, hogy elismerte a termék kifogástalan állapotban való átvételét.

A BBT szerint előfordult több olyan eset is, hogy a futár egyáltalán nem adta ki a kezéből a lezárt csomagolású terméket mindaddig, amíg a vevő alá nem írja a sérülésmentesség tényét. Holott ezzel a vásárlással olyannak az elismerését kérik, amelyről még csak meg sem győződhettek.

Eddig terjed a vállalkozás felelőssége

A vállalkozás mindaddig az időpontig felel a termék sérülésmentességéért (kárveszély), ameddig a megrendelő azt birtokba nem veszi. Nyilvánvalóan az előző esetben a birtokbavétel, azaz az átadás még csak meg sem valósult. Ezzel függ össze, hogy

a vásárlónak kötelezettsége azonnal ellenőrizni, nem törött-e, sérült-e a termék.

Ha az adott termékre, annak tulajdonságaira jótállás (garancia) vonatkozik – tipikusan ilyen termékek a tízezer forint feletti tartós fogyasztási cikkek –, akkor még az átvételkor sem kell rögtön megvizsgálni annak tulajdonságait – hangsúlyozta a BBT.

Mindez azt jelenti – fejtették ki –, hogy

ha a vevő az átvételkor meg sem győződhetett a termék állapotáról, akkor nem számít, hogy előzetesen mit írattak vele alá és nem lehet egy tollvonással kizárni a vállalkozás felelősségét.

Emellett, a tartós fogyasztási cikkek (például: tízezer forint feletti okostelefon, laptop, számítógép, televízió) esetében kötelező, egyéves jótállási kötelezettség (garancia) terheli a vállalkozást. Ez teljes körű, és az adott termék mindenféle hibájára kiterjed, így arra is, ha az átadáskor már sérült volt a termék, de természetesen arra is, ha az árucikk hibásan vagy egyáltalán nem működik.

A jótállási kötelezettség alapján pedig a kereskedőnek kell bebizonyítania, hogy a hiba – azaz jelen esetben a sérülés – oka csak az átvételt követően keletkezett.

Ha erre nem kerül sor, úgy elsősorban ingyen ki kell javítania vagy ki kell cserélnie a terméket, ha pedig ezeket nem vállalja vagy ezek teljesítése lehetetlen, akkor a fogyasztó vételár-leszállítást vagy a teljes vételár visszatérítését is igényelheti.

Ha olyan árucikkről volt szó, amelyre nincs kötelező egyéves jótállás, egyáltalán nem lehet eltekinteni a termék állapotának azonnali ellenőrzésétől, ez a vásárló felelőssége. Itt viszont él az az előírás, hogy hat hónapon belüli hiba esetén, az ellenkező bizonyításáig úgy kell tekinteni, miszerint a termék eleve hibás, azaz például sérült állapotban érkezett). Kivéve, ha ez a dolog természetével vagy a hiba jellegével összeegyeztethetetlen.

Nem mindegy, hogy „csomag” vagy „csomagolás”

Előfordult néhány esetben az is, hogy az átvételi elismervényen nem is magának a „csomagnak”, hanem a „csomagolásnak” a sértetlenségét íratták alá a fogyasztóval. Ha erre hivatkozik a kereskedő, és emiatt utasítja el a garanciát, ez már önmagában is nyilvánvalóan alaptalan, hiszen a termék nem egyenlő a csomagolással. Ugyanis

a vállalkozás nem (csak) a csomagolásért felel, hanem egész pontosan a megrendelt csomag, azaz az árucikk sértetlenségéért.

Ezeket tehetik a vásárlók, ha kiderül, hogy sérült az internetről megrendelt termék:

1. Ha internetről rendeltek, és a vásárló a kibontáskor azt látja, sérült a termék, úgy akkor jár legjobban, ha az ilyenkor járó 14 napos meggondolási lehetőséget választja, ezt nevezik indokolás nélküli elállási jognak. Ugyanis

az átvételtől számított 14 napon belül, legyen a termék akár sérült, akár nem, meggondolhatja magát.

Kivételt a felbontott audio- vagy filmet tartalmazó CD-k/DVD-k jelentenek. Ilyenkor visszaküldheti a terméket a vásárló a saját költségén, és ekkor vissza kell kapnia az általa teljes kifizetett teljes összeget.

Fontos, hogy ekkor kizárólag azért az értékcsökkenésért tehető felelőssé a vevő, ami a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból fakadt. Ha viszont azonnal, a kibontást követően visszaküldi a terméket, úgy nyilvánvalóan ez az eset nem áll fenn.

Egyértelműen fogalmazzunk, ha valamit visszaküldünk

Lényeges, hogy a megrendelő az indokolás nélküli elállási jogát írásban gyakorolja, mivel ennek megtörténtét neki kell bizonyítania. Másrészt egyértelműen kell fogalmazni, hogy konkrétan az előbb említett jogát érvényesíti, mivel ha csak annyit ír, hogy a „termék sérült, ezért visszaküldöm”, akkor a webáruház azt fogja hinni, hogy garanciális igényt kíván érvényesíteni és e körben fogja kezelni a panaszt – teljes joggal.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a termék sérülése miatt nem fosztható meg a vásárló az indokolás nélküli elállás jogától. Sok esetben mégis ezzel találkozni, holott ez jogszabálysértő. Általában akkor fordul elő, amikor a webáruház tévesen például az önként vállalt „30 napos visszaküldési garancia” keretében kezeli ezt, hiszen a 14 napon túli visszaküldés már köthető a kereskedő saját maga által meghatározott feltételeihez.

Javítás vagy csere?

2. Tartós fogyasztási cikkeknél emellett, az egyéves kötelező garancia keretében kérhetik a vásárlók, hogy javítsák ki vagy cseréljék ki az eleve sérülten kiszállított terméket. Ha pedig ezt nem vállalja a kereskedő vagy ennek teljesítése lehetetlen, akkor vételár-leszállítás kérhető vagy a teljes vételár megtérítése.

Ha az indokolás nélküli elállás helyett inkább ezt az igényt szeretnék érvényesíteni, fontos ismét, hogy pontosan fogalmazzanak.

Előfordulhat az is, hogy az érintett tartós fogyasztási cikk már olyan mértékben sérült állapotban érkezett, hogy az a rendeltetésszerű használatot akadályozza.

Ha ezt a vevő legkésőbb az átvételtől számított három munkanapon belül bejelenti, akkor rögtön ki kell cserélni a terméket. A Kúria az ilyen esetekre nézve már arra is rámutatott, hogy

a vállalkozások esetében nem vizsgálhatják a hiba, azaz a sérülés okát, hanem automatikusan, bármiféle vizsgálódás nélkül ki kell cserélniük az adott terméket.

Ha pedig „gyanús” számukra a hiba eredete, akkor csak a cserét követően és önállóan, utólag érvényesíthetnek igényt – például fizetési meghagyás keretében – a fogyasztóval szemben.

Borítókép: Shutterstock / nullplus

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!