Bulvár-celeb

2024.02.14. 10:55

Radics Gigi őszintén beszélt a szerelemről

Nagyon megviselte a válás, de túl van rajta.

Forrás: Bors

Radics Gigi auguszusban jelentette be, hogy szakított kislánya édesapjával, a szobrász Mikus Áronnal. A pár kapcsolata az évek során többször is hullámvölgybe került, ezért döntöttek az elválás mellett. Az énekesnő nemrég arról beszélt, hogy megszenvedte a szakítást, amit egy dallal sikerült feldolgoznia, a csalódás ellenére pedig még mindig hisz az igaz szerelemben.

„A Ne engedj el a legutóbbi szóló dalom és nagyon hiszek az üzenetében. Ezt a dalt teljes egészében én írtam, dallammal, szöveggel együtt.

Egy kifejezetten fájdalmas, de nagyon vágyott szerelmet mutat be, amilyen szerintem két, sokat megélt felnőtt ember szerelme. Ez már nem a tinédzser verzió, amikor még minden lila ködben úszik és minden mindegy, hanem amikor már kifejezetten nehéz az igaz szerelmet megtalálni és megtartani egy életen át.

Hiszem, hogy van ilyen, hiszen a szüleim közötti kötelék a legjobb példa előttem, és remélem, egyszer én is megtalálom a másik felemet” – árulta el a Glamournak, amit az Origo idézett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!