Bulvár-celeb

2024.02.28. 08:55

Meg kell műteni Oszter Sándor özvegyét

Fájdalmas operáció vár rá, amitől retteg. Az előző műtétje miatt is sokat szenvedett.

Fotó: Móricz István / Bors

Failoni Donatella már hetekkel ezelőtt tisztában volt azzal, hogy szürkehályog miatt mindkét szemét meg kell műteni, arra azonban nem lehetett felkészülve, ami az első beavatkozáson történt: hiába kért több fájdalomcsillapítót, mint amennyit adtak neki, az orvosok nem emelték a dózist, ami miatt iszonyú fájdalmakat kellett elszenvednie. Az emlék még élénken él benne, ma azonban újra műtőbe tolják, hogy a másik szeméről is eltávolítsák a hályogot. A zongoraművésznő szó szerint retteg – írja a Bors.

Több probléma adódott Failoni Donatella műtétjén

Az első műtétre jókedvűen, egy kicsit aggódva érkezett Oszter Sándor özvegye, a végeredmény azonban minden félelmét felülírta:

„Semmi sem úgy alakult, ahogy eltervezték, elképesztő fájdalmakat éltem át, senkinek sem kívánom, ami velem történt. Az orvosok ráadásul közölték velem, hogy túl kicsi a szemem, ami megnehezítette a dolgukat. Valamiért nálam sosem alakulnak a megszokott módon a dolgok”

− nyilatkozta még januárban a zongoraművésznő, akinek keddre, február 27-re írták ki a második beavatkozást. Ilyen élményekkel a háta mögött nem csoda, hogy rettegve indult a kórházba, de szerencsére nem volt egyedül. Donatellát a lánya, Oszter Alexandra kísérte el.

− Édesanyám nagyon fél, szó szerint retteg, amit meg is értek – mondta a Bors megkeresésére, Alexandra. − Az első műtét olyan rossz élmény volt neki, hogy most képtelenség megnyugtatni szegényt. Csak remélni merem, hogy ennél a műtétnél megfelelő mennyiségű fájdalomcsillapítót kap, különben teljesen összeomlik szegény. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!