2024.02.22. 19:33
A padon ébredt tejfakasztója után az Exatlon Hungary gladiátora
Az Exatlon Hungary Kihívója, Mischinger Péter kedvese 19 órát vajúdott.

Fotó: Nagy Zoltán / Bors
Az Exatlon Hungary gladiátora, Mischinger Péter immár édesapa. Kedvese, Nyitrai Judit 19 órás vajúdás után adott életet első közös gyermeküknek vasárnap.
A boldog édesapa most a Mokkában mesélt a nagy eseményről. Mint mondta, a baba több héttel korábban érkezett, és csaknem négy kilót nyomott, így nem volt könnyű szülés, de ő végig ott volt Juci mellett.
Az Exatlon Hungary gladiátora azt mondta, nagyon nehéz volt így látnia kedvesét, főleg úgy, hogy segíteni tulajdonképpen nem tudott rajta – írja a Tények.
A baba születése utáni ünneplés, a tejfakasztó buli is jól sikerült, talán túl jól is, hiszen Péter másnap nem a saját ágyában, hanem egy kocsma padján ébredt.
A kisbaba és édesanyja teljesen jól vannak, a napokban haza is mehetnek – mondta még a riportban Péter.
Bulvár-celeb
- Mik az inzulinrezisztencia tünetei? Ezekre a jelekre érdemes figyelni!
- A Metallica kétszer is fellép Budapesten, a Pantera lesz az egyik vendégzenekar
- Az AI szerint így néz ki a tökéletes férfi
- A magyar űrhajózás történelmi pillanata élőben érkezik a TV2 Tények Plusz különkiadásában
- Nádai Réka elárulta, mi vezet a sikeres vállalkozáshoz (videó)