Bulvár-celeb

2023.12.05. 04:00

Kiderült, miért került kórházba Krausz Gábor és Tóth Gabi kislánya

Idén már másodszor kellett bevinni.

Forrás: Bors

Idén már másodjára került kórházba Tóth Gabi és Krausz Gábor kislánya, akit márciusban egy komoly tüdőgyulladás miatt kellett az intézményben kezelni. Szüleit akkor is nagyon megviselte, hogy a kislányuk ilyen súlyos állapotba került, ezért is volt nagy az ijedtség a mostani betegségénél.

– A kislányom most itt van velem és szerencsére már teljesen jól van. Valamilyen vírusfertőzést kapott, ami olyan erős tüneteket okozott nála, ami miatt az édesanyja úgy döntött, hogy jobb, ha egyenesen a kórházba viszi

– mondta Krausz Gábor, aki ígéretét betartva, vasárnap már családi körben köszöntötte a kis Hannarózát a negyedik születésnapján, aki szerencsére gyorsan jobban lett a kórházban. 

A Dancing with the Stars győztese azt is elárulta, hogy most pár napig ő vigyáz a kislányra, ugyanis hamarosan új fejezet kezdődik az életében, egy új szállodalánc felkérésére Ausztriában fog dolgozni mint a hotel új vezető séfje, akinek az a feladata, hogy kialakítsa a gasztronómiai tematikát.

– A kislányom már jól van és most is éppen játszunk. A Dancing után megtartottuk a születésnapját, most pedig pár napig nálam marad, amíg el nem indulok Ausztriába dolgozni.

Senkinek nem kívánom azt az ijedséget, amikor apaként megtudja, hogy a gyermeke kórházba került, de Hannaróza jó kezekben volt, és hamar meg is gyógyították – mondta a Borsnak Krausz Gábor, aki nagyon hálás az orvosoknak, hogy ilyen gyorsan segítettek a kislányon.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában