Apa és fiai

2023.08.06. 06:30

Kiderült, mikor kopogtathat a gólya az ifjabb Bódi Csabiéknál

Bár az idősebb Bódi már szívesen unokázna, még várnia kell. Fia, aki nemrég nősült, már gondolkodik a gyermekvállaláson, de nem szeretné elsietni a dolgot.

MW

Bódi Csabi nagyon büszke a fiaira

Forrás: borsonline.hu

Fotó: Sulyok László

A népszerű zenész minap két fia, Rómeó és Csabi társaságában volt vendége a Bors szerkesztőségének. A látogatás alatt sok mindenről szó esett, többek között arról is, hogy a fiúk milyen jövőt terveznek.   

Csabika már a gyermekvállalás gondolatával is barátkozik, ami nem meglepő, hiszen tavaly feleségül vette élete szerelmét, Szilvit, akivel komoly terveik vannak a jövőt illetően. A 22 éves fiú azonban nem szeretné elsietni a dolgot, édesapja példáját próbálja követni – számolt be a lap. 

14 éves voltam, mikor el akartam kezdeni a zenével foglalkozni, de az édesapám azt mondta, hogy a tanulás az első. A nagypapám is így engedte édesapámat a pályára,  meg kellett teremtenie egy biztos hátteret, hogyha bármi van, akkor ne kelljen az utcára költöznie. Ezt a gondolkodásmódot osztom én is, nem csak a karrierem, de a magánéletem szempontjából is

− árulta el az ifjabb Bódi Csabi.

Természetesen szóba került már a gyermekvállalás, de szeretném megalapozni az életemet. A sajátomat és a családomét is. Itt nem csak az anyagiakról van szó, arra is gondolok, hogy ha a feleségem terhes lenne, nem hagynám, hogy dolgozzon. Arra törekszem, hogy megengedhessük magunknak ezt az életvitelt. Szeretném, hogy ha eljön az ideje, Szilvi a legkényelmesebb körülmények között élje meg a várandóságot. Egyelőre még albérletben élünk, most először ezen szeretnénk változtatni. Aztán jöhet a kisbaba, mondjuk 2-3 éven belül

 −  mondta Csabika. 

Apja szeme fel is csillant a gólyahírre, semmi kétség, hogy nagyon örvendene egy unokának, de azt sem titkolta el, hogy nem sietteti a fiatalokat.

A 43 éves énekes arról is beszélt, hogy bár többször is felajánlotta az anyagi segítséget a fiának, Csabi e téren hajlíthatatlan, mint mondta, a fiú "mindent önállóan akar megoldani".  

14 éves koromban kértem utoljára pénzt az édesapámtól, és akkor is ötezer forint lehetett maximum. Igyekszem a saját lábamon megállni, de természetesen ha segítségre van szükségem, akkor kérek is. Ha olyan problémába ütközöm, amit nem tudok egyedül megoldani, általában édesapámhoz vagy a Rómeóhoz fordulok

 − fűzte édesapja szavaihoz az ifjabb Bódi. 

A látogatás alkalmával az is kiderült, hogy miért dagad a melle Bódi Csabinak, ha a két fiáról és Lili lányáról van szó – ha kíváncsi a részletekre, akkor kattintson IDE!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában