2022.03.18. 05:56
Ezen múlott Révész Sándor élete
Az énekes szerencsére nem volt egyedül, amikor megtörtént a baj.
Mint mi is megírtuk, a Piramis legendás énekese hétfőn kórházba került, sztrókot kapott. Szerencsére a jelek szerint az állapota nem romlik, inkább javul, és az orvosok szerint a sérült funkciók helyreállíthatóak. Hála istennek, időben került jó kezek által jó kezekbe; a kórházban mindent megtesznek érte.
A legendás rockénekest jelenleg is kórházban kezelik, elzárták a külvilágtól, csak a felesége látogatja. A barátai és a pályatársai egy emberként imádkoznak a teljes felépüléséért
Csütörtökön az is kiderült, hogy Zalatnay Sarolta elsőkézből értesült arról, hogy pontosan mi történt Révész Sándorral.
Cini elárulta, hogy Révész Sándor feleségének, Judit asszonynak a lélekjelenléte kellett ahhoz, hogy a legendás énekes most a körülményekhez képest jó állapotban legyen, és ne következzen be a lehető legrosszabb - írja a Bors.
– A nejével beszéltem, ő maga hívott fel, ami nagyon jól esett. Azt mondta, csütörtökön újra meglátogatja Sándort a kórházban és átadja neki, hogy mi mind imádkozunk érte, szeretjük, és nagyon sokat gondolunk rá.
Egy sztróknál soha nem lehet tudni, hogy pontosan mi történt. A neje szerencsére időben észrevette, hogy baj van. Ez mentette meg Sándort attól, hogy a sztrók ellenére sem sérült a beszédközpontja, valamint a végtagjai is mozognak. Így is sokat kínlódott, ennyit mondott nekem a felesége – árulta el a lapnak Zalatnay.
Azt még mindig homály fedi, hogy pontosan hol és mikor történt a baj. Annyi azonban kiderült, hogy
Révész agyának jobb oldalát érintette a baj, a beszédközpont nem sérült, az orvosok szerint minden esély megvan a legendás énekes teljes felépülésére.
A művésztársakat, köztük a rocksztár egykori szerelmét, Zalatnay Saroltát ennek ellenére mélységes aggodalommal töltötte el a hír, Cini imára szólította fel a rajongókat.