2021.06.04. 16:15
Három halott, tizenhárom sérült: brutális tömegbaleset történt a 4-es főúton
A baleset következtében egy kisbuszból több ember kizuhant.

Forrás: Donka Ferenc
Hárman meghaltak és tizenhárman megsérültek abban a balesetben, amely péntek délután történt a 4-es főúton Szolnoknál – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-vel. A főút 92-es kilométerénél egy kamion és egy kisbusz ütközött össze.
Győrfi Pál elmondta: a balesetben hárman a helyszínen meghaltak. Rajtuk kívül tizenhárman sérültek meg, közülük ketten életveszélyesen.
A helyszínre nyolc mentőautó és két mentőhelikopter is érkezett, a sérülteket Budapestre, Szolnokra és Kecskemétre vitték – tette hozzá.
A rendőrség adatai szerint a Budapest felől Debrecen irányába tartó kamion vezetője a járművel eddig ismeretlen okból áttért a másik sávba és oldalról nekiütközött a kisbusznak, amelyből ennek következtében többen kizuhantak. A kisbuszban tizennégy magyar állampolgár utazott.
A kamion sofőrjét is kórházba szállították, a kisbusz vezetőjéről egyelőre nincs információ – írta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye alapján a a szoljon.hu.
A rendőrök teljes útlezárás mellett helyszínelnek, a forgalmat Szolnokra, a Tószegi út irányába terelik. Az Útinform a honlapján azt írta, hogy a környéken hatalmas a torlódás.
Borítókép: illusztráció
Bulvár-celeb
- A Metallica kétszer is fellép Budapesten, a Pantera lesz az egyik vendégzenekar
- Az AI szerint így néz ki a tökéletes férfi
- A magyar űrhajózás történelmi pillanata élőben érkezik a TV2 Tények Plusz különkiadásában
- Nádai Réka elárulta, mi vezet a sikeres vállalkozáshoz (videó)
- Meghalt a híres színész, aki Michael Jackson egyik klipjében is szerepelt