Neoton Família

2020.06.22. 18:43

Csepregi Éva rendhagyó koncertre készül

A Neoton Família dívája hónapok óta nem állt színpadra, ezért egy különleges ötlettel rukkolt elő.

Csepregi Éva, a Neoton Familía énekese a budapesti Hajógyári-szigeten, a 20. Sziget fesztivál nagyszínpadán 2012. augusztus 5-én.

Forrás: MTI

Fotó: Nyikos Péter

Csepregi Évának a koronavírus-járvány miatt egy időre búcsút kellett intenie a koncertezésnek, azonban most mégis megtalálta a módját, hogyan térhetne vissza a színpadra: zenekarával együtt egy közönség nélküli fellépést szerveznek – írja a Ripost.

„Ez idáig 55 fellépésünk maradt el... Már nagyon hiányzik a közönségünk, de türelemmel várunk, és reméljük, hogy augusztustól újra együtt énekelhetünk majd a koncertjeinken. Viszont amíg erre nincs lehetőség, kitaláltuk, hogy tartunk egy közönség nélküli koncertet”

– kezdte a lapnak az énekesnő, aki alig várja már a szokatlan fellépést.

Mint kiderült, nem az lesz az egyetlen újdonság, hogy rajongók nélkül énekelnek majd Éváék.

„Biztosan nagyon furcsa lesz közönség nélkül. Éppen ezért úgy tervezzük, hogy nem a színpadon fogunk zenélni, hanem a nézőtéren. Természetesen erről felvétel is készül majd, és visszanézhetik a rajongók egy telefonos alkalmazáson keresztül”

– árulta el Éva, aki emellett az októberi Aréna koncertjükre is gőzerővel készül.

Borítókép: Csepregi Éva, a Neoton Familía énekese a budapesti Hajógyári-szigeten, a 20. Sziget fesztivál nagyszínpadán 2012. augusztus 5-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!