Kölcsönlakás

2019.02.14. 21:44

Dobó Kata úgy érzi, forgatásra született

Valentin-napon mutatták be a színésznő első rendezését, melyben minden a szerelem körül forog, és minden a feje tetejére áll.

Fót, 2018. június 7. Dobó Kata rendezõ a Kölcsönlakás címû film forgatásán Mafilm a fóti stúdiójában 2018. június 7-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Az Origónak adott interjúban Dobó Kata elmondta: a Kölcsönlakás Ray Cooney és John Chapman színdarabjának filmváltozata. A rendező elmondása szerint Cooney korábban is jól „működött” már a vásznon, hiszen maga is játszott a nagy sikert arató, A miniszter félrelép című moziban, amely szintén Cooney-adaptáció.

Dobó Kata azt is hangsúlyozta, hogy a darabot jelentősen át kellett alakítania Búss Gábor Olivér dramaturgnak, hiszen egy közel 50 éve bemutatott angol darabot kellett korunkhoz és a magyar miliőhöz igazítania. „A darab írásának az idején még nem volt mobiltelefon, ma viszont már bárhol bárkit utol lehet érni. Magyarországon az se lett volna hiteles, hogy az egyik karakter bejárónő, úgyhogy belőle lett a harmadik lánytestvér. Olivér sokat változtatott a darabon, az ő ötlete volt az is, hogy a főszereplő pár gyereket akarjon” – sorolta a rendező.

A direktorként debütáló színésznő megjegyezte: annak érdekében, hogy játékosabb és izgalmasabb legyen a film, a színészek kiválasztásakor is a szokatlanságra törekedett, Oroszlán Szonja például prűd és karót nyelt meseírót játszik a filmben.

„Régóta ismerem Szonját, láttam színpadon, és tudom, hogy remek színésznő, aki bármit el tud játszani. Viszont őt is beskatulyázták, mint engem. Buta szőkének. Meg akartam neki adni a lehetőséget, hogy bizonyítsa, hogy bármit el tud játszani”

- mondta Dobó Kata.

A rendező a forgatás minden percét élvezte, amint elárulta: „Szerintem ezért születtem. Minden problémám megszűnik, amikor forgatáson vagyok.”

Az interjúban azt is elárulta, hogy ha választania kellene a magas nézőszámok és a jó kritikák közül, az előbbit szeretné jobban, a kritikáktól tart egy kicsit.

„Persze az a legjobb, ha egy filmet a nézők és a kritikusok is szeretnek, de ez a film inkább a közönségnek készült.

A nagyobb lapok kritikáit persze el fogom olvasni, mert ha egy kritika érvényes, akkor abból tudok tanulni” – fogalmazott.

A teljes interjú az Origo oldalán olvasható.

Borítókép: Dobó Kata rendező a Kölcsönlakás című film forgatásán a Mafilm fóti stúdiójában 2018. június 7-én.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!