Interjú

2017.09.19. 16:58

Újra vállalná szerepét a Szomszédok egykori sztárja

Trokán Péter mesélt a népszerűség előnyeiről és árnyoldalairól, és azt is elárulta, hogy a mai magyar sorozatok közül melyik a kedvence.

Legalább két generációt ültetett időről időre a képernyő elé a 80-as, 90-es évek legnépszerűbb magyar sorozata, a Szomszédok. Az idén 30 éves jubileumát ünneplő teleregényben több mint egy évtized alatt mintegy 1200 színész szerepelt. A film erdőmérnökét, Szelényi Jánost alakító Trokán Péter a Vasárnap Reggelnek a jubileumról is mesélt.

Hogyan ünnepeltek?

Gazdagréten volt egy egész napos ünnepség. A közönségtalálkozón bejártuk a helyszíneket, vetélkedők voltak, Németh Kristóf moderálta a beszélgetéseket. Nagyon megható volt látni, hogy a gazdagrétiek mennyire magukénak érzik a mai napig ezt a sorozatot, mennyire összekapcsolódott az ottaniak életével.

Az ünnepségen biztosan jelen volt legalább két generáció, akik annak idején nézték, szerették a teleregényt. Mai fiatalok is voltak?

Számomra is óriási meglepetés volt, igen. A színpadon ültem, amikor a nézőközönség soraiban kiszúrtam egy fiatal fiút, aki egy olyan fehér pólóban volt, amire a Szomszédok több szereplőjének a képmása volt rányomtatva. Fel is hívtam őket a színpadra, mert szerettem volna tudni, hogy honnan van ez a lelkesedés. Kiderült, 2003-ban kezdte el nézni a sorozat ismétlését, hiszen amikor élőben ment az adás, akkor még nem is élt. Néhány éve is volt hasonló élményem, amikor az Andrássy úton megállított egy férfi, és elmondta, hogy tagja a Szomszédok rajongói klubnak, szeretnének meghívni. Azt hittem, viccelődik, de kiderült, tényleg létezik ez a fan club.

Színházon kívül is tartják a kapcsolatot a Szomszédok egykori szereplőivel?

Igen, évtizedes hagyomány, hogy karácsony előtt összejövünk egy estére, de sajnos egyre kevesebben vagyunk.

A sorozat annak idején 1,5 millió nézőt ültetett a képernyő elé esténként. Nagyon népszerűek voltak, hogyan emlékszik erre vissza?

Számomra ez nagyon kedves, 13 évig tartó szerep volt. Ez nem példátlan a szakmánkban, Kern Andris évtizedek óta szerepel a Játszd újra, Sam! című darabban.

„Jólesett a népszerűség, nem is szabad elhinni, ha egy színész azt mondja, hogy rosszul esik neki, ha felismerik az utcán. Ez nem igaz. Extrovertált emberek vagyunk, örülünk a sikernek.”

Sajnos árnyoldala is volt ennek a népszerűségnek. A filmgyárba 13 évig nem tettük be a lábunkat, mert a filmesek úgy látták, hogy egy ismert szerep „elvitte” az arcunkat. De nem bánom, újra vállalnám János szerepét.

A most futó sorozatokban, realitykben már nem elvárás, hogy képzett színészek szerepeljenek. A színházi előadásokban sem feltétlenül. Ez jó irány?

Nemrég olvastam, hogy tavaly 7 millió néző fordult meg színházi előadásokon. Magam is tapasztalom, hogy több darabot folyamatos telt ház előtt játszunk.

„Szerintem fontos, hogy jó előadásokat lássanak a nézők, képzett, jó színészekkel. A nézőnek is élmény, és a számok azt tanúsítják, egyre fontosabb az embereknek, hogy minőségi előadásokban jól megformált szerepekben valódi színészeket lássanak.”

A Szomszédok sikerét is abban látom, hogy Horváth Ádám, a rendező, olyan színészekkel indította el a sorozatot, akik országosan ismert, szerethető és nagyon népszerű művészek voltak, mint Komlós Juci és Zenthe Ferenc.

Mit tanácsolna a mostani huszonéveseknek, a fiataloknak, hogy mit nézzenek, mit olvassanak?

Nekik semmit, de az jó, ha a szüleik jó példát mutatnak, segítenek nekik szelektálni. De ezt nem lehet erőszakosan: a lányaim ízlését sem próbáltam sosem befolyásolni, de terelgetni igen.

„A színháznak, a televíziónak is óriá­si szerepe van abban, hogy minőségi darabokat, jó műsorokat láthassanak a fiatalok.”

Például szeretem az M3 csatornát, de örülök, hogy újra divatba jönnek azok a sorozatok, amelyekben színészek játszanak. Ilyen a Válótársak, a Terápia vagy a Csak színház és más semmi. Ezek engem is a képernyő elé ültetnek és ott is tartanak. A minőséget oda kell tenni és akkor nem a minősíthetetlent, a gagyit fogja választani a fiatal.

Borítókép: MTI / Kollányi Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!