van is, és lesz is munka

2017.11.13. 12:33

NGM: folytatódik az építőipari termelés növekedése

Az épületek és az egyéb építményeknél is nőttek a beruházások, valamint mindkét építményfőcsoportnál jelentősen emelkedett a szerződésállomány, ez pedig azt jelzi, hogy az építőiparban ezután is folytatódik a bővülés – mondta Pomázi Gyula az M1-en

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára arról is beszámolt, hogy az európai uniós támogatások most realizálódnak a beruházásokban, valamint a nagyobb állami beruházások is kedvezően hatnak az építőiparra.

A KSH hétfőn kiadott jelentése szerint az építőipari termelés volumene 23,8 százalékkal meghaladta szeptemberben az egy évvel korábbi, alacsony bázist, az épületek építése 22,9, az egyéb építményeké 25,4 százalékkal nőtt.

Az NGM az MTI-nek eljutatott közleménye szerint az épületek építésénél 22,9 százalékos növekedést a magánberuházásokhoz köthető ipari épületek, kisebb mértékben a sportlétesítmények, valamint oktatási- és lakóépületek kivitelezése eredményezte. Az egyéb építményeknél mért 25,4 százalékos bővülés főként az út- és vasút-, valamint közműépítési munkáknak köszönhető.

A hó végi szerződésállomány 119,5 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál, így a kilátások továbbra is kedvezőek.

Kiemelték: az ágazat töretlen erősödéséhez a kormány lakáspiacot támogató intézkedései mellett a magán és az állami beruházások is hozzájárultak. A 2010-es átlaghoz viszonyítva mintegy 16 százalékkal nőtt az építőipar termelése Magyarországon – közölte a tárca.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!