szakmai önszerveződés

2017.11.03. 06:25

Agrárkamarai megyei küldötteket választanak pénteken

A választásra jogosult 360 ezer kamarai tag a lakóhelye vagy a székhelye alapján kijelölt szavazási körzetközpontban adhatja le voksát reggel 6 és este 6 óra között a megyei küldöttjelöltek neveit tartalmazó zárt listára.

A 2017. július 15-i határidőig két érdekképviseleti szervezet, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ), illetve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) kezdeményezte nyilvántartásba vételét az Országos Kamarai Választási Bizottságnál.

A MAGOSZ 17 támogató szervezettel közösen mind a 19 megyében, a MOSZ pedig 9 megyében – Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – adott le megyei kamarai küldöttgyűlési küldött-jelölt listákat.

Országosan 248 szavazási körzetközpontot jelöltek ki, a választásra jogosult tagokat a lakóhelyük, illetve székhelyük alapján sorolta be a kamara a megfelelő szavazási körzetbe.

Szavazás előtt a helyi kamarai választási bizottság tagjai ellenőrzik a szavazási jogosultságot, ezért a szavazáshoz személyazonosságot igazoló okmányt és lakcímkártyát, jogi személy képviselete esetén a törvényes képviseleti jogot igazoló dokumentumot kell vinni.

A választó a személyazonosságának igazolása után lepecsételt szavazólapot kap. Érvényesen szavazni csak egy listára lehet, a lista alatti körbe írt két, egymást metsző vonallal.

A választást a helyi kamarai választási bizottság felügyeli, amelynek tagjai az önkormányzat által delegált személy vagy közjegyző, a kamara alkalmazottja, ezen kívül a jelölő szervezetek is delegálhattak tagokat.

A tervek szerint az Országos Kamarai Választási Bizottság november 6-án, hétfőn ülésezik és hirdeti ki az agrárkamarai megyei küldött választás eredményét.

Az alakuló megyei küldöttgyűléseket 2017. november 23-25. között tartják, itt a megyei küldöttek megválasztják az országos küldötteket és a megyei tisztségviselőket.

Az alakuló megyei küldöttgyűlésen a megyei tisztségek betöltésére a javaslatot a megyei küldöttek választása során nyertes listát állító jelölő szervezet jogosult megtenni.

Az országos tisztségek betöltésére az országosan legtöbb nyertes megyei küldöttlistát állító jelölő szervezet tehet javaslatot, az alakuló országos küldöttgyűlést 2017. december 20-án tartják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!