2005.12.20. 16:22
A perzsákat megvédik a dekadens nyugati kultúrától
A nyugati világot megbotránkoztató kijelentéseiről híressé vált új iráni elnök, Mahmud Ahmadinezsad most úgy döntött, rossz hatással van honfitársaira a nyugati zene hallgatása. Megtiltotta ezért, hogy az iráni állami rádió és televízió ilyen dekadens zeneszámokkal szórakoztassa hallgatóit, nézőit.
Ahmadinezsad elrendelte, hogy a rádió- és tévéállomások mostantól csak hagyományos perzsa muzsikát és "megnyugtató" zenei darabokat sugározzanak. Az 1979-es iszlám forradalom dalai elfogadhatók az elnök számára, de a "tűrt" kategóriába tartozik állítólag Richard Clayderman szívhezszóló zongorajátéka is. A mostani korlátozás igen nagy változást jelent Iránban, ahol az utóbbi években már a legtöbb rádióadó sugárzott technót, hip-hopot és más stílusú nyugati popzenét is.
"El kell tűnnie az erőszaknak és a dekadenciának a képernyőkről", adta ki a másik jelszót is az elnök. Mohammed Husszein Szaffar-Harandi kultúrminiszter pedig azonnal tettekre fordította az ideológiát: betiltotta a "buta és dekadens", valamint "a perzsa nép kultúráját és vallását sértő filmek" sugárzását. Az irániak azonban egyelőre szemmel láthatóan nem nagyon törődnek a dörgedelmekkel. Teheráni tudósítók beszámolói szerint otthonaikban teljes nyugalommal nézik továbbra is a nyugati csatornák műsorait még a "lazább" kilencvenes években felszerelt műholdas atennáik segítségével.