2005.11.21. 17:45
Parlamenti különóra középiskolásoknak
A végzős középiskolásoknak havi rendszerességgel meghirdetett országházi nyílt
nap, a Parlamenti különóra novemberi rendezvényét tartották ma a Parlamentben,
jelenti a CENA hírügynökség. A rendhagyó tanóra keretében Deutsch Tamás
parlamenti képviselő, az Országgyűlés alelnöke, Gál J. Zoltán, a
Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára és Kéri László politológus
tartott rövid előadást az ország különböző középiskoláiból érkezett diákoknak.
Egy hatvani "diákképviselő" interpellációjában arra kért választ a Parlament
alelnökétől, szabályozva van-e a képviselők részvétele az üléseken. Kéri László
politológust a képviselők mentelmi jogáról kérdezték a fiatalok. Gál J. Zoltán,
a MEH politikai államtitkára a magyar Országgyűlés viharos múltjáról mesélt
hallgatóságának. A gimnáziumban történelmet oktató Koppány Csaba kérdésünkre
elmondta: a diákok egy része intenzíven érdeklődik a politika iránt, az
osztályközösségen belül gyakran heves viták zajlanak aktuálpolitikai
kérdésekről. A történelem-földrajz szakos tanár szerint fontos, hogy a gyerekek
érdeklődjenek mind a helyi közösség, mind a társadalom problémái iránt, áll a
jelentésben.