2005.11.04. 12:34
Nincs egyetértés Ahtisaari meghatalmazásáról
Nincs még egyetértés a Koszovó státusáról folyó tárgyalások módozatairól és
Marti Ahtisaari meghatalmazásáról sem, állítja a BBC azok után, hogy szerdán
este egy washingtoni étteremben az összekötő csoport képviselői megtartották
első megbeszélésüket erről a kérdésről. Az esten, melynek vendéglátó szerepét
Nicholas Burns amerikai államtitkár-helyettes töltötte be, a tárgyalásokkal
megbízott Marti Ahtisaari ENSZ-különmegbízott is jelen volt. Meg nem erősített
információk szerint az összekötő csoport országainak képviselői nem tudtak
egyetérteni Ahtisaari meghatalmazását illetően sem, az Egyesült Államok
állítólag ugyanis nem ért egyet azzal, hogy a finn diplomata legyen a főnök,
mert úgy tartja, hogy a Moszkva, Washington és az EU által jelölendő
képviselőknek vele azonos felhatalmazási jogokkal kell rendelkezniük. Ahtisaari
így csak a "primus inter pares" szerepét tölthetné be. Washington úgy véli, ez
nem áthidalhatatlan probléma, e kérdésben napokon belül egyetértésre jutnak,
írja mai számában az Újvidéken megjelenő Magyar Szó című napilap.