2005.11.17. 15:05
MSZP: hamisított a Gallup?
A Gallup legutóbbi országos közvélemény-kutatásának adatai szerint a lakosság
többsége támogatja a FIDESZ által javasolt garanciatörvényt. A felmérés
megállapította, hogy a törvénytervezet pontjai közül a legtöbben a gáz- és
villanyár emelésének korlátozását és a gyermekek utáni adókedvezmény megőrzését
tartanák fontosnak.
Kovács Tibor, az MSZP frakcióvezető-helyettese azonban egyik felszólalásában
arra utalt, hogy valószínűleg a Fidesz maga készítette a
közvélemény-kutatásokat. Azt is kijelentette: az MSZP számára semmiképpen nem
fogadható el a Fidesz családtámogatási rendszere.
Deutsch Tamás e kijelentésre reagálva az egyik napilapnak elmondta: a Gallup a
világ egyik legnagyobb és legtisztességesebb közvélemény-kutató cége. "Azt
ajánlom Kovács úrnak, üljön le egy számítógép elé, s klikkeljen a Gallup
webcímére" - tette hozzá, majd megjegyezte: "a kormányülés is megerősített,
hogy a szocialisták csak általánosságban tudnak beszélni az összefogásról és a
párbeszédről, ha konkrétumokról van szó, már nem".