2005.11.09. 17:44
Megalakult a Szülöföld Alap második kollégiuma
A magyar külügyminiszter döntését követően megalakulnak a Szülőföld Alap
Kollégiumai. A három kollégium közül a második kollégium, a Regionális és
önkormányzati együttműködési kollégium kedden megtartotta alakuló ülését,
amelyen a külügyminiszter megbízásából Gémesi Ferenc helyettes-államtitkár
elnökölt. A Szülőföld Alap Tanács által meghatározott prioritások alapján, a
Kollégium határoz 175 millió forint pályázati forrás felett, a 2005. évben
összesen 1 milliárd forinttal rendelkező Alap terhére. Döntés született a
Romániára, Szlovákiára, Szerbia és Montenegróra, Horvátországra és Szlovéniára
vonatkozó pályázatokról és a melléjük rendelt keretösszegekről.A 7 tagú
Kollégium megválasztotta elnökét dr. Orova Márta főosztályvezető-helyettes
(Belügyminisztérium) személyében. (Népújság/hirek.ro)