2005.11.04. 12:24
Becsey Zsolt Temerinben
Becsey Zsolt, az Európai Parlament képviselője, a vajdasági incidenseket
vizsgáló bizottság tagja tegnap a temerini temetőben lerótta kegyeletét az
1944-1945-ös megtorlások áldozatainak tömegsírjánál, írja mai számában az
Újvidéken megjelenő Magyar Szó című napilap. A halottak napja, a szeretteinkre
való megemlékezés és kegyeletadás, mint hangsúlyozta, alapvető emberi jognak
számít szerte a világban, ezért közösen kell tennünk, hogy ne legyenek többé
jeltelen sírok, szertartás nélkül eltemetett halottak, sem Csúrogon, sem
Zsablyán és máshol Vajdaságban, Európában, a világban. A kegyeletadás előtt
Becsey Zsolt a tíz és tizenöt év börtönre ítélt temerini fiúk szüleit látogatta
meg. A harmadfokon való fellebbezés előtt szerinte nagyfokú szolidaritást
kellene vállalniuk a szerbiai jogrendben jártas ügyészeknek, hogy
folyamodványukkal elérjék az ügy újratárgyalását, áll a jelentésben.