2005.10.19. 11:03
Román trikolórt loptak a budapesti diákok
Vizsgálat indult két budapesti diák ellen, akik romániai kiránduláson elloptak
egy román zászlót egy nagyenyedi intézmény épületéről. A Fehér Megyei Rendőr-
felügyelőség sajtóirodája szerint a két fiatal osztálykirándulásra érkezett
Romániába két nappal korábban, a diákokat egy nagyenyedi középiskola
bentlakásában szállásolták el. A keddre virradó éjszakán a két diák több
társukkal együtt a kísérő tanárok tudta nélkül elhagyta a bentlakást és egy
nagyenyedi bárban szeszes italokat fogyasztott. Ezt követően a fiatalok
megálltak a nagyenyedi rendőrség közelében levő Liviu Rebreanu könyvtár előtt,
két diák felmászott az épületre és levette a több mint három méter magasan
kitűzött román trikolórt. A két fiatalt tetten érte és őrizetbe vette egy
rendőrjárőr. A 16 éves E. Máté és a 17 éves B. Marcell ellen vizsgálat indult,
a két fiatal pénzbírságra vagy három évig terjedő börtönbüntetésre számíthat.
(mediatica.ro)