2005.02.02. 13:04
Szili Katalin látogatása az V. kerületben - mélygarázst terveznek a Kossuth téren
Az Országgyűlés elnöke szerdán látogatást tett a főváros V. kerületében, ahol az önkormányzat képviselőivel találkozva elmondta, a fővárossal és a kormánnyal is egyeztetett már arról, hogy a Kossuth téren mélygarázst létesítsenek.
A házelnök kerületi útja során felkereste a Szent István-bazilikát, az Alkotmány utcai kisegítő iskolát és az idősek átmeneti gondozóházát is.
Szili Katalin elmondta: az V. kerületben tett látogatása apropója az volt, hogy a Parlament ebben a kerületben van, a célja pedig az, hogy megismerkedjen azokkal a gondokkal, problémákkal, amelyekkel ez a városrész küzd.
"Mivel egy olyan háznak vagyok a +házvezetőnője+, amely itt van ebben a kerületben, úgy gondoltam, hogy illő ide ellátogatni, felkeresni a polgármestert" - tette hozzá.
A házelnök Steiner Pállal, az V. kerület polgármesterével először a Szent István-bazilikát látogatta meg, ahol Szabó Géza kanonok elmondta, hogy 2005. november 19-én lesz a bazilika felszentelésének 100. évfordulója.
Az Alkotmány utcai kisegítő iskolában tett látogatása során az ott tanuló, gyengén értelmi fogyatékos gyerekeknek Szili Katalin felajánlotta, hogy végigvezeti őket a Parlamentben.
A polgármester az iskoláról elmondta, hogy a közeljövőben a Szemere utcába költözik át, ahol a mostaninál méltóbb helyen tanulhatnak majd a diákok.
"A kerület nagyon sok erőfeszítést tesz arra nézve, hogy ezek az intézmények (...) olyan helyzetet tudjanak az ott élőknek teremteni, ami egy európai országhoz illő" - mondta az Országgyűlés elnöke már a kerületben lévő idősek átmeneti gondozóházában, ahol is tíz idős embert ápolnak.
Az V. kerület vezetőivel és a képviselő-testület tagjaival tartott fórumon felmerült, hogy jó lenne, ha lebontanák a kordont a Parlament előtt. "Én ennek nagyon nagy támogatója lennék és megkezdem a Köztársasági Őrezreddel az egyeztetést" - közölte a felvetésre válaszolva Szili Katalin.
-->