2004.11.29. 14:16
Vénymentes nappal tüntetnek a látszerészek kedden
A látszerész üzletek többségében kedden nem váltják be az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) szemüveg vényeit, az optikusok így tiltakoznak egy január 1-jétől hatályba lépő miniszteri rendelet ellen - közölte a Magyar Látszerész Szövetség elnöke hétfőn Budapesten.
Az akcióval, amelyhez az ország mintegy ezer üzletének 80 százaléka csatlakozik, a közvélemény figyelmét kívánják felhívni arra, hogy a jövő év elejétől várhatóan egyáltalán nem fognak vényre szemüveget készíteni. A hatályba lépő rendelet ugyanis megkérdőjelezi a látszerészek eddigi szemüveg-készítési és forgalmazási képesítését, amely alapján a szakemberek évtizedek óta dolgoznak - mondta sajtótájékoztatón Keresztúri Gábor.
Közölte: a jogszabály szerint mivel a szemüveg gyógyászati segédeszköznek minősül, ahhoz külön gyógyászati segédeszköz-forgalmazási képesítés kell, amelyet több hónapig tartó, mintegy 100 ezer forintos tanfolyam elvégzése után kaphatnak meg az optikusok. E nélkül nem köthetnek szerződést az OEP-pel.
A szakmai szervezetek ezt elvi kérdésnek tekintik, ezért a jogalkotóktól azt várják, hogy halasszák el hat hónappal a jogszabály hatályba lépését és ezen idő alatt tárgyaljanak az érdekképviseletekkel arról, hogy a rendelet módosításával a látszerészek mentesüljenek a tanfolyam elvégzésének kötelezettsége alól.
Morvai Miklós, a Magyar Optikus Ipartestület alelnöke közölte: korábban már kaptak írásos ígéretet a szaktárcától arról, hogy még idén megkapják a mentességet, de most úgy tűnik, ez mégsem valósul meg. Kérdésre válaszolva elmondta: a magyar lakosság közel 50 százaléka visel szemüveget, amelyet két-három évente kell cserélni, így évente mintegy másfélmillió szemüveget váltanak ki.
Ezeknek 70 százaléka készül OEP-támogatással, ami általában a szemüveg árának 15-20 százalékát jelenti, de olcsóbb szemüvegek esetében elérheti az 50 százalékot is - tette hozzá.
-->