2004.11.18. 12:04
Szinetár Miklós december elsejéig vár a kormány válaszára
A Magyar Állami Operaház főigazgatója az állam által 2005-re biztosított keretösszegtől teszi függővé maradását az intézmény élén - mondta Szinetár Miklós csütörtökön.
Szinetár Milós azért vár kormányzati választ december 1-jéig, hogy esetleges lemondása esetén legyen idő arra, hogy új főigazgatót találjanak - ezt maga az intendáns főigazgató mondta csütörtökön.
Az Operaház 2004-ben 500 millió forinttal kevesebb pénzt kapott, mint az előző évben, és csak az jelentett némi könnyebbséget, hogy Hiller István kulturális miniszter ígéretet tett arra, hogy az Andrássy úti intézmény zárolt pénzéből 175 millió forintot felszabadítanak.
Szinetár Miklós a Napkeltében elmondta: a 175 millió forintból 80 millió még mindig nem érkezett meg a dalszínházba. Hozzátette: ha az inflációt, a béremelés elmaradását és a közüzemi díjak emelkedését is figyelembe veszik, akkor 20 százalékkal kevesebb pénzt tudhatnak magukénak az Operaház alkalmazottai.
Az Operaház 2004-ben 7 százalékkal kevesebb pénzből gazdálkodhatott mint az előző évben, ezért Szinetár Miklós sajtótájékoztatón jelentette be: ha ezt az elvonást az állam a 2005-ös évben nem kompenzálja, akkor nem tudja vállalni az intézmény vezetését.
"Amennyiben 2005-ben egy újabb jelentős pénzügyi szűkítés mellett kell az intézménynek működni, az már egy teljesen más szerkezetet, generális változtatást jelent az opera életében, amire nem tartom magamat alkalmasnak" - fogalmazott a főigazgató tavasszal.
A dalszínház vezetője a szeptemberi társulati ülésén megerősítette, hogy ha az állam nem biztosítja az intézmény zökkenőmentes pénzügyi működését, hanem tovább csökkenti az Operaház költségvetését, akkor 2005. január 1-jétől nem vállalja a főigazgatóságot. Az anyagi nehézségek miatt az Operaház idén már három bemutatót volt kénytelen lemondani.
-->