Friss hírek

2004.11.17. 10:36

Kétmilliárd forint EU-s pénz a Pest megyei munkaerő-fejlesztésre

A Pest Megyei Munkaügyi Központ kétmilliárd forintot nyert el pályázaton az EU-tól egy maga kidolgozta humánerőforrás-fejlesztési operatív program megvalósítására - közölte a központ vezetője kedden egy tápiószentmártoni szakmai tanácskozáson.

BAMA

A programban - kiegészülve további 3 milliárd forintos forrással - 2006 végéig hozzávetőleg 1700 munkanélküli megyei lakos kiképzését, a munkaerőpiacra a visszavezetését oldják meg - mondta Lengyel János.

Ebből a tartósan munkanélkül lévők motivációs képzésére, a gyesről visszatérő anyák elhelyezkedésére, a 45 éven felüliek és a fiatalok munkához segítésére kiemelten nagy gondot fordítanak - tette hozzá.

Pest megyében az országos átlagnál előnyösebb, 3,6 százalék a munkanélküliek aránya, ez hozzávetőleg 18 ezer állástalan embert jelent. Elhelyezkedésükre eddig is erőfeszítéseket tett a központ tizenhárom kirendeltsége - hívta fel rá a figyelmet Lengyel János.

Bevált módszer, hogy az önkormányzatoktól kapott értesülés szerint a megyében valahol letelepedni szándékozó külföldi cég munkaerő-igényének elébe menve, már a beruházás megkezdése előtt beindítják a térségben az adott szakmában a képzést. Így például Nagykátán egy japán autórádiót gyártó vállalkozáshoz sikerült rövid időn belül 900 jól képzett munkást találni - húzta alá az igazgató.

Jelenleg építőipari, számítástechnikai szakemberből van hiány Pest megyében, de gyorsan el tud helyezkedni, aki valamilyen szolgáltatásban szerez képesítést a munkaügyi központ tanfolyamain és kapós a hegesztő, illetve a fémmegmunkáló szakember is - emelte ki Lengyel János.

-->

Ezek is érdekelhetik