2004.11.29. 11:39
Karácsonyi ajándékgyűjtési akció a Millenárison
Fogyatékossággal élő gyermekek számára indított karácsonyi ajándékgyűjtő akciót nyitott meg Göncz Kinga családügyi és Kovács Kálmán informatikai miniszter vasárnap Budapesten, a Millenárison.
A Millenáris Kht. által harmadszor meghirdetett akción játékot, könyvet, sportszert és hangszert gyűjtenek. Az ajándékokat december 17-ig várják a Millenáris Park Fogadó elnevezésű épületében.
Göncz Kinga ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter és Kovács Kálmán informatikai miniszter a Millenáris adventi rendezvénysorozatának nyitó eseménye keretében nyitotta meg az akciót.
A résztvevő gyermekek köszöntése után ajándékokat helyeztek el a színpadon, majd Kovács Kálmán meggyújtotta az adventi koszorú első gyertyáját. A miniszterek az ünnepség előtt közösen nyitották meg a Millenáris adventi kapuját.
Göncz Kinga elmondta: a tárca a különböző fogyatékos-szervezetek és a Millenáris kht. közötti kapcsolat megteremtésével járul hozzá az akcióhoz, valamint ajándékokat is hoztak a helyszínre.
Szathmáry Éva, a Millenáris Kht. pr-menedzsere elmondta: magánszemélyek, cégek és alapítványok felajánlásait várják.
Az ajándékokat jelképesen december 19-én adja át Kovács Kálmán a Millenárison.
-->